Magyarország az a hely, ahol lassacskán megvan a Fidesznek háromnegyed, a második legerősebb ellenzéki párt pedig a Mi Hazánk. Na, jó, azért emelje fel a kezét, aki csodálkozik a fejleményeken. Mert nézzük csak!
(Most pedig azt fogom csinálni, hogy nem nézek utána részletesen, nem gyűjtöm ki tényszerűen, csak lejegyzem, ahogy a közéletre figyelő választópolgár is lejegyezné, ami, és ahogyan az ellenzék elmúlt hónapjáról az eszébe ötlik.
Hogy azt mondja: a DK, és a Jobbik már a választási bukás pillanatában hátba szúrta addigi közös listavezetőjét, amely gesztustól tömegekben született meg a kérdés: mégis, hogy akartak ezek közösen kormányozni?
Ő a hibás, nem, hanem ő a hibás, nem is, hanem az a hibás, aki először mondta, hogy ő a hibás. Önreflexió nulla. Önkritika zéró. Egyedül a Momentumnál valami.
Leteszik az esküt, nem teszik le az esküt, bemennek megalakulni, nem mennek be megalakulni, beülnek, nem ülnek be, kivonulnak, nem vonulnak ki, bizottság, nem bizottság – fonal elvesztésének minősített esete.
Hadházy Ákos. Melyik párt is? Vagy melyik nem is? Vagy mi is?
Jakab Péter szerint az ismét parlamenti elnökké választott Kövér László retteghet a felszólalásaitól.
Meg lehetne menteni Szél Bernadettet, csak hát...
A Párbeszéd egyedül indul az EP választáson. Legalább kiderül, mennyi pontosan a statisztikai hibahatár. Amúgy együtt? Külön? Félig-meddig?
A jobbikos „az nem náci karlendítés” fehérhatalmista Szilágyi György fiatal barátnőjét meg akarták erőszakolni valami pártramazurin. Vagy nem is. A másik meg kilép, mert valójában nem Jakab vezeti a pártot. Hanem?
Megígérik, hogy most már tényleg a történelem szemétdombjára küldik Orbán Viktort.
Most, ahogy visszanézem, még az is elképzelhető, hogy én is a Fideszre szavaztam – már, ha a Medián kérdezné.
