Az a nyomorult, V-alakú rozsdafolt
Takács Péter egészségügyi államtitkár a szolnoki kórház liftjében 2025. április 13-án (Fotó: Takács Péter Facebook-oldala)

Hüledeztünk már azon, hogy a pedagógusbérek emelését a magyar ellenzéki EP-képviselők nyakába próbálta varrni a hatalom. Hittük, hogy azt már nem lehet fokozni, amikor Orbán Viktor felállt az Országgyűlésben és maga mondta ki, hogy az általa vezetett államnak nincs pénze a vasútállomások felújítására. De aztán jött Takács Péter egészségügyi államtitkár, és maga juttatta eszünkbe, hogy miként is rohadt le az ő szakterülete, a magyar egészségügy. Az egész történet Kollár Kinga pocsékul megfogalmazott értékeléséből indult ki: a tiszás EP-képviselő ugyanis azt mondta, hogy a kondicionálási eljárásnak van „pozitív oldala: a magyar emberek romló életminősége erősítette az ellenzéket, és emiatt én… én… én nagyon pozitív vagyok a 26-os választásokkal kapcsolatban”. Persze mondott mást is, meg mondott nagyon hasonlókat 2006-ban a komplett Fidesz-vezérkar, de a kormányoldal ettől még tüntetni, petíciózni, kezdett, úgy rácuppantak az uralni vágyott pillanatra, hogy az már-már zavarba ejtő volt.

Takács Péter is belendült, Szolnokig tartó repülőrajtot vett, és ott elmondta, hogy a Tisza és Brüsszel ármánykodásának köszönhetően a helyi kórház elesett 8,1 milliárd forint felújítási pénztől. Hogy a szóban forgó, uniós forrásokat visszatartó eljárás régebb óta zajlik, mint amennyi ideje a Tisza Párt jelenlegi formában egyáltalán létezik, azt most hagyjuk. Az már valamivel izgalmasabb mellékszál, hogy Takács sajtótájékoztatóján ott állt mellette az a fideszes Szalay Ferenc, aki tizennyolc évig vezette Szolnok várását, ebből tizennégy év úgy telt el, hogy a Fidesz vezette az országot is. Mögöttük pedig látszik, hogy a szebb napokat látott Hetényi Géza Kórházért talán lehetett volna lobbizni korábban is.

De az államtitkár magabiztos, a miniszterelnök által szorgalmazott szakpolitikai csatákat megnyerendő influenszerkedésének csúcsa az, amikor reprodukálja Magyar Péter és Kulja András tavaly nyáron készült fotóját. A Tisza elnökének és egészségpolitikusának a liftes fényképe azért tudott mémesedve nagyot menni a közösségi médiában, mert azt írták fölé, hogy ők beragadtak ebbe a kopott felvonóba. Most pedig beszállt Takács pontosan abba a liftbe, amin látszik, hogy pontosan ugyanolyan pocsék állapotban van, mint amikor itt hőmérőztek egy fél éve Magyarék. De komolyan, legalább azt a kapcsoló melletti, nyomorult, V-alakú rozsdafoltot ne mutatnák be újra!

Vagy legalább szerepelne az államtitkár posztjában bármilyen formában az, hogy tizenöt évnyi, kétharmados kormányzást követően a Takács Péter tudatná, hogy „tiszás hazaárulás ide, brüsszeli fondorlat oda”, a magyar állam csak azért is előteremti ezt a 8,1 milliárd forintot, mert a szolnokiaknak igenis jár a jó egészségügyi szolgáltatás. Máris halványulnának valamelyest annak a nyomorult, V-alakú rozsdafoltnak a körvonalai.

A Koffeint a BLCKEST Coffee, a hazai specialty kávék szakértője támogatja.