
A Szent István Bazilikában, a Ferenc pápa emlékére rendezett szerdai gyászmise végén „rontott rá” Magyar Péterre Bede Zsolt kormánypárti influenszer. Hogy mi történt pontosan, arról nem tett közzé videót – vélhetően a saját jól felfogott érdekében. Magyar Péter szerint kiabálva rontott be a templomba, és való igaz, hogy Bede maga is úgy emlékezett meg az eseményről: „Bocsásd meg, Uram! De a Házadból ki kell verni a kufárokat.” Isten bizonyára megbocsát. Orbán Viktor miniszterelnök már nem volt ennyire megengedő, még akkor is megsértődött, amikor templom után az utcán újságírókkal találta magát szemben, pedig ők ki sem akarták verni sehonnan, csak kérdezni akartak tőle valamit. Eljátszhatunk a gondolattal, hogy mi történt volna, ha egy ellenzéki aktivista, vagy ne adj Isten, a sajtó képviselője merészelte volna betenni a lábát egy templomba, és így eljárni egy fideszes politikussal szemben, főleg egy olyan alkalmon, mint a pápa emlékére rendezett gyászmise. Ebben az esetben a Fidesz valószínűleg hamar megtalálta volna az értelmező szótárban a „tisztelet” kifejezést.
A történtek után az egyházaknak is érdemes lehet elgondolkodni azon, hogy láthatóan milyen kevés tiszteletet sikerült kivívniuk azzal, hogy hosszú évek óta nyíltan a hatalom birtokosaival szorosan összefogózva jártak.
Az bizonyos, hogy az ellenzéki, kormánykritikus vagy általában véve kritikus polgárként gondolkodó hívekből (és nem hívekből) ez az összefonódás inkább ellenérzést válthatott ki, mint tiszteletet. Az viszont új lehet és meglepő, hogy a tisztelet a másik oldalon ennyire hiányzik. A gyászmisén rendezett jelenet elég nyilvánvalóan és szemléletesen mutatta be, hogy mit gondolhatnak a Fidesz környékén az egyházak tekintélyéről, ha bárkinek is megfordul a fejében, hogy jó ötlet lehet politikai jelenetet csinálni a néhány napja eltávozott pápa emlékére rendezett gyászmisén.
Nehéz lenne ebből másra következtetni, mint arra, hogy a hatalom azt gondolja: a politikai célok oltárán az egyházak értékrendje bármikor feláldozható. Valamint azt is, hogy az egyházak jobban teszik, ha nem tartanak igényt arra, hogy a kereszténység üzenetét maguk határozzák meg, azt megteszi helyettük a világi hatalom. Bede Zsolt magára vállalta a Szentírás értelmezését, és arra jutott, hogy nem a római katolikus egyház követi Jézus Krisztust, amikor éppen a pápa halála alkalmából tart békésen gyászmisét, hanem ő, aki az eseményt megzavarva próbálja onnan „kiverni” az általa kufárnak tartott Magyar Pétert. Hogy ki az aktuális kufár, azt nyilván a politikai szempontok határozzák meg. Arról nem szóltak a hírek, hogy a gyakorló katolikus Márki-Zay Péter ott volt-e a szertartáson, de ha 2021 végét írnánk, amikor miniszterelnökjelölt volt, és az ellenzéki összefogás a kutatásokban vezetett a Fidesszel szemben, akkor Bede Zsolt alighanem az ő grabancát akarta volna megragadni. Az egyházaknak pedig ne legyen az ilyesmivel problémája, és ha netán mégis lenne, könnyen kellemetlen helyzetben találhatják magukat, hiszen a kassza kulcsa a Fidesznél van.
Amellett, hogy ez a logika megalázó bármilyen, saját magát komolyan vevő szervezet, így az egyházak számára is, valószínűleg nem is kifizetődő számukra, a mégoly bőkezű finanszírozás dacára sem. Az egyházak küldetése ugyanis hosszabb távra szól – akkor is szükségük lesz majd a tekintélyükre, amikor a magyar politikában már régóta más grabancokat akarnak majd megragadni egészen más kezek.
A Koffeint a BLCKEST Coffee, a hazai specialty kávék szakértője támogatja.