Sok morfondíroznivalót ad Boldog István ügye. Elgondolkodtató, hogy miért ő került a vádlottak padjára, miközben mindaz, ami a tiszazugi képviselő minapi bírósági tárgyalásán elhangzott, hát minden, csak nem egyedi. A sztori szinte összes elemét hallottam én már Észak-, Kelet, Dél-Magyarországon egyaránt, és nemhogy parlamenti frakciótagoknak, de még párszázas falvak polgármestereinek sem kellett izzadniuk a tárgyalóteremben.
Beszédes az is, hogy a nemzeti együttműködés rendszerében még így is belefér három országgyűlési képviselő hatósági megforgatása (Boldog mellett ugye a békési Simonka Györgynek is vannak kényes ügyei, míg a tiszaújvárosi körzet fideszes potentátja már börtönbüntetését tölti), míg az „elmúlt nyolc évben” Zuschlag János csücsüléssel végződött ügye hatalmas botránynak számított. Pedig az ott és akkor lenyúlt – majd balladai körülmények között visszaadott - pénz a töredéke volt annak az összegnek, amik a fent említett fideszes politikusok vádirataiban szerepelnek.
Van azonban, ami a milliók eltüntetésénél is súlyosabb bűn. Mégpedig az, hogy most már végképp úgy fog tűnni, hogy számos, Boldog környezetében amúgy is elrajzolt Monty Python-animációnak tűnő jobboldali értéket pusztán csak lopástakaró paravánnak használt a képviselő. Vegyük például a tiszatenyői baromfivágóhíd helyére kihurcolt, fából készült Szent Korona-másolatot. Akkor is egy rossz vicc lenne ez a húzás, ha elkészült volna a beruházás, de hát így, hogy már az „ünnepélyesen” elhelyezett alapkőnek sincs nyoma a pusztában, végképp röhejjé válik ez az egész.
Ami pedig mégis tragédiává teszi az egészet, az az űr, ami ezek után az értelmetlen beruházások után marad. És nem feltétlenül az összegekre gondolok, bár azok sem kevesek, hanem az elvesztegett időre. Ki tudja mikor lesz legközelebb ilyen korszak a magyar történelemben, amikor egy politikai erő ilyen felhatalmazással, ilyen kicsi ellenszélben, ilyen gazdasági jólétben kormányozhatott. De hát kényelmesebb volt hadakozni a rezsidémonnal, a fantommigránsokkal, a Gyurcsány-vésszel, és a homoszexuális lobbival, mint hogy kezdjenek valamit azokkal az évtizedes problémákkal, amelyeknek a megoldását vállalták, és amire végül is a felhatalmazást is kapták.

Persze: a pénzt még valahogyan vissza lehet tenni a borítékokból és a nejlonszatyrokból a meglopott falvak költségvetésébe. De az időt már nem. Kár. Pedig minden adott volt a boldog szép napokhoz.