
Mi lehet jelenleg a magyar polgárok lefenyegetőbb problémája? Az infláció? Az élelmiszerválság? Az energiaválság? Az orosz katonai fenyegetés? Európa kiszolgáltottsága a geopolitikai küzdelmek során? A fejlődő országok tragédiái és az ebből fakadó népességmozgások? A fiatalok elvándorlása? A környezetpusztítás? A demográfiai katasztrófa? Az öregedő társadalommal járó gondoskodási válság? A teljes glóbuszt, így Magyarországot is sújtó klímaváltozás? Vagy a leépült egészségügy, a mélyen alulteljesítő közoktatás? Az alacsonyan képzett tömegeket veszélyeztető kilátástalan jövő? A természeti környezet felélése?
Nem, nem és nem. A legnagyobb probléma a világban a progresszív liberálisok uralma, amit Magyarországon sikerült megtörni, ezek szerint probléma immár egy szál se – ez derült ki az amerikai jobboldal éves, és most először Budapesten megrendezett szuperkonferenciáját, a Conservative Political Action Conference - t (CPAC) megnyitó beszédekből. Így valóban egyszerű "magyar receptet" adni a globális problémák megoldására.
Orbán Viktor vezérszónokként arról beszélt, amiben valóban elég járatos: hogy lehet megszerezni a hatalmat, aztán pedig hatalmon maradni. Természetesen arról is szólt, hogy milyen világot képzel el: nemzeten, hagyományos családon és a hagyományos európai életmódon alapulót, amelyben működik a gazdaság, és nem a magyarok fizetik meg a háború árát. Arról viszont semmit, hogy az előttünk álló embert próbáló válsághelyzetben a világ modern konzervatív államnőinek és államférfiainak mi módon lenne célszerű felkötni a nadrágszárat, hogy megoldják a történelmi feladatot. A külpolitikáról az ukrajnai háború felületes említésén túl annyit tudtunk meg, hogy bonyolult dolog. A kormányfő több szót szentelt annak, hogy a kommunizmus és a nyugati liberalizmus közé egyenlőségjelet tegyen, mint annak, hogy hol tart Magyország, hová fog eljutni, és hogyan. Ez is egyfajta jövőkép.
Mellesleg valóban igaz az identitáspolitikára, hogy annak progresszív változata időnként a nyugat-európai nyilvánosságban is hajlamos túl sok teret elfoglalni a jövőt érintő kérdések és a széles tömegeket sújtó problémák rovására. A budapesti színpadon is pontosan ez történt. Miközben Orbán Viktor a magyar sikerrecept első pontjaként azt nevezte meg, hogy nem az ellenfél szabályai szerint játszik, épp ennek a rendezvénynek a felütése mutatta meg, hogy az ellenkezőjét teszi: identitáspolitikát állít az identitáspolitika ellen. A kormányfő tizenharmadik pontja lehetett volna a "Ne arra figyeljenek, amit mondok, hanem arra, amit csinálok" . És milyen igaza lett volna: éppen tegnap derült ki, hogy új kormányában a környezetvédelem az ipari minisztérium alá kerül. Nyilván mert Isten, valamint a haza és a családok hosszú távú érdeke így kívánja.
Nem, nem és nem. A legnagyobb probléma a világban a progresszív liberálisok uralma, amit Magyarországon sikerült megtörni, ezek szerint probléma immár egy szál se – ez derült ki az amerikai jobboldal éves, és most először Budapesten megrendezett szuperkonferenciáját, a Conservative Political Action Conference - t (CPAC) megnyitó beszédekből. Így valóban egyszerű "magyar receptet" adni a globális problémák megoldására.
Orbán Viktor vezérszónokként arról beszélt, amiben valóban elég járatos: hogy lehet megszerezni a hatalmat, aztán pedig hatalmon maradni. Természetesen arról is szólt, hogy milyen világot képzel el: nemzeten, hagyományos családon és a hagyományos európai életmódon alapulót, amelyben működik a gazdaság, és nem a magyarok fizetik meg a háború árát. Arról viszont semmit, hogy az előttünk álló embert próbáló válsághelyzetben a világ modern konzervatív államnőinek és államférfiainak mi módon lenne célszerű felkötni a nadrágszárat, hogy megoldják a történelmi feladatot. A külpolitikáról az ukrajnai háború felületes említésén túl annyit tudtunk meg, hogy bonyolult dolog. A kormányfő több szót szentelt annak, hogy a kommunizmus és a nyugati liberalizmus közé egyenlőségjelet tegyen, mint annak, hogy hol tart Magyország, hová fog eljutni, és hogyan. Ez is egyfajta jövőkép.
Mellesleg valóban igaz az identitáspolitikára, hogy annak progresszív változata időnként a nyugat-európai nyilvánosságban is hajlamos túl sok teret elfoglalni a jövőt érintő kérdések és a széles tömegeket sújtó problémák rovására. A budapesti színpadon is pontosan ez történt. Miközben Orbán Viktor a magyar sikerrecept első pontjaként azt nevezte meg, hogy nem az ellenfél szabályai szerint játszik, épp ennek a rendezvénynek a felütése mutatta meg, hogy az ellenkezőjét teszi: identitáspolitikát állít az identitáspolitika ellen. A kormányfő tizenharmadik pontja lehetett volna a "Ne arra figyeljenek, amit mondok, hanem arra, amit csinálok" . És milyen igaza lett volna: éppen tegnap derült ki, hogy új kormányában a környezetvédelem az ipari minisztérium alá kerül. Nyilván mert Isten, valamint a haza és a családok hosszú távú érdeke így kívánja.