Egészen hihetetlen számok szerepelnek az Investigate Europe Budapest–Belgrád-vasútvonalat bemutató cikkben. Nem is tudom hirtelen, melyik a meghökkentőbb. Hogy az írás szerzőinek számítása szerint a beruházás röpke 979 év alatt térülne meg? Vagy az, hogy még a nem éppen a korlátlan transzparencia mintaországának számító Szerbiában is tudtak válaszolni a döntéshozók a kollégák kérdésére, és így mindjárt ki is derült, hogy ott 1,4 milliárd forinttal olcsóbban épül meg egy kilométer vasút, mint nálunk?
Mindeközben idehaza azt látjuk, hogy a szárnyvonalakat a létező legkreatívabb módokon próbálja ellehetetleníteni a „vidék pártja” által támogatott kormányzat. (Amelynek nincs önálló közlekedésügyi tárcája, ami önmagában nem lenne akkora baj, csak hát az a helyzet, hogy ez a tény tökéletesen meglátszik a közlekedésen és a szervezésén.) Leállítani persze nem merik rajtuk a járatokat, mert olyat az SZDSZ és Bajnai Gordon művelt, a Fidesz (és a KDNP) meg akkoriban hangosan tiltakozott ellene, úgyhogy ők sokkal sunyibban valósítják meg ezt a neoliberális programpontot: menetrendeket ritkítanak, megállókat szüntetnek meg, és olyan szerelvényeket állítanak a sínekre, amiket néha az utasoknak és a kalauznak közösen kell visszatolniuk a végállomásra. Eközben ugyanennek az országnak a tükörsima Alföldjén annyiból épül egy vasútvonal, mintha legalábbis sziklákba kellene alagutakat fúrni hozzá.
Megdőlt a szuverenitás mítosza is. Miközben a fideszesek a térfigyelő kamerának – Kövér László pedig a titkosszolgálatnak, ugye – is arról prédikálnak, hogy ők aztán mennyire nemzetben gondolkodnak, addig a magyar állam belekezd egy olyan vállalkozásba, ami igazából csak Kínának jó. Hasonló a Fudan Egyetem sztorija is: azt sem verte a nagydobra a kormányzat, és erre a beruházásra is temérdek pénzt szántak, és aminek bizony lett volna helye a felsőoktatási szférában is. Mármint a magyarban.
Orbán Viktor Nagy Imre újratemetésén ázsiai zsákutcáról beszélt, most meg csodálatra méltónak nevezi Kína fejlődését, elfeledkezve arról, hogy kormányának mai nagyberuházásai, így a Paks II., a Fudan, kötélbarátainak és gázszerelőjének feltőkésítése és maga a Budapest–Belgrád-vasútvonal éppen az elkerülni vágyott ázsiai zsákutca. Szónokolt akkor arról is, hogy a „hatodik koporsóban” ott van generációjának „az elkövetkezendő húsz, vagy ki tudja, hány éve”. Csak reménykedhetünk benne, hogy a mi jövőnk nem kerül a talpfák alá.
