Batsányi János híres verse szerint ha a jövőnket akarjuk látni, vigyázó szemünket Párizsra vessük. Valóban?
Miközben Magyarország álmosan emlékezett 1848. március 15-re, Franciaországban pattanásig feszültté vált a politikai helyzet Emmanuel Macron elnök nyugdíjreformja miatt. A Szenátus ugyan elfogadta a tervet, az alsóházban, vagyis a Nemzetgyűlésben bizonytalanná vált a többség, így a hatalom alkalmazta az alkotmány hírhedt 49.3-as cikkelyét. Vagyis a javaslat szavazás nélkül is elfogadottnak tekinthető, ha a miniszterek többsége egyetért az eljárással, s a képviselők ezt követően nem vonják meg a bizalmukat a kormánytól. Utóbbi még kérdéses, ám mindenki tudja, hogy nem Élisabeth Borne miniszterelnök megbízatása, hanem az államfő hitelessége az igazi tét. Az, hogy Macron végül erőből próbálja átverni a társadalom többsége által elutasított reformot, mindenképpen az ő kudarca.
Eddig is tömegek tüntettek és sztrájkoltak a törvényjavaslat miatt, a hatalom húzása most olaj volt a tűzre. Franciaország a politikai krízis jeleit mutatja: az összecsapásokkal tarkított utcai tiltakozás egyre hevesebb, Párizs mellett számos nagyvárosra kiterjed; az ellenállás zavarokat okoz a közlekedésben, a szemétszállításban, az energiaellátásban.
Az állításom mégis az, hogy minden tökéletlensége mellett a francia közélet, demokrácia az egészséges, és a miénk beteg. El tudjuk képzelni, hogy nálunk bármilyen kormányzati intézkedés ilyen kiterjedt, elszánt tiltakozást váltson ki, megjelenítve a társadalom egyes csoportjainak egymás iránti szolidaritását is? A Nemzetgyűlésben tapasztalt hangos ellenkezés itthon elképzelhetetlen, Kövér László kevesebbért is kitiltaná az ellenzéket. A törvényhozás megkerülése az orbáni illiberális hatalomgyakorlást idézi. Csakhogy: bár Macron lépése kétségkívül antidemokratikus, nem rúgja fel a francia közjogi hagyományt. Ráadásul a nyugdíjreform elnöki kampányainak kiemelt témája volt. Nem tudom, az elnök vagy a tiltakozó tömeg kerül-e ki győztesen a konfliktusból, de az biztos, hogy a francia társadalom képes a hatalommal szemben artikulálni az érdekeit, életjeleket mutat, nem csupán az elszenvedője a vezetők döntéseinek.
Macron azzal érvel a liberális terv mellett, hogy az elöregedés miatt fenntarthatatlan a francia nyugdíjrendszer. Ezért 2030-ig a jelenlegi 62-ről 64 évre növelnék a nyugdíjkorhatárt, és kitolnák a járulékfizetés időtartamát. Nem tudom, kinek van igaza. Csak azt, hogy a 2010 előtti és utáni neoliberális kormányok közös szándéka szerint mostanra 62-ről 65 évre emelkedett itthon a korhatár, néhány éve pedig jelentősen szűkítették a kedvezményes nyugdíjba vonulás lehetőségét.
Minket, magyarokat erről nem kérdeztek.
