Sokfélét gondoltam, amikor 1990-ben életemben először léptem Románia területére, ám, hogy egyszer majd példaként fogom említeni az országot és annak társadalmát, nos, azt baromira nem. A romániai pedagógusok három hét alatt megcselekedték, végbevitték, amire magyar kollégáik soha nem voltak, és ahogy most, a státusztörvény elfogadását követően kinéz, soha többé nem lesznek képesek. Ez a hajó úgy ment el, hogy valójában már a kikötőben horgonyozva zátonyra futott.
Pedig a recept egyszerű, Lukács János kolozsvári gimnáziumi tanár árulta el a hvg.hu-n. Át is adom neki a szót:
„... ahol tanítok, fel sem merült, hogy ne csatlakozna szinte mindenki a sztrájkhoz. Maga az iskola igazgatója is támogatta a tiltakozásunkat.”
„A sztrájk idejére felfüggesztették a munkaszerződéseinket, tehát aki a tiltakozás ezen formáját választotta, az a fizetéséről is lemondott erre az időszakra.”
„Az országos sztrájksorozat nem csupán a pénzről szólt, hanem arról, hogy legyen jelentősebb a tanárok társadalmi megbecsültsége, ehhez pedig elengedhetetlen a tisztességes fizetés.”
„Nálunk az iskolában a tanári közösségből viszonylag kevesen szakszervezeti tagok. Szinte minden kolléga csatlakozott hozzánk, attól függetlenül, hogy szakszervezeti tagok-e vagy sem. Olyasmi történt, ami a teljes pedagógustársadalmat megmozgatta.”
„...nagyon jó volt a sztrájk időzítése, hiszen a tanárok munkabeszüntetésének a tanév végén van igazi tétje, amikor érettségiztetni, vizsgáztatni kell.”
„Romániában a társadalom komolyan aggódott amiatt, hogy mi lesz a gyerekek jövőjével, ha nem sikerül megegyezni.”
Röviden: érettségi előtt be kell zárni az iskolákat úgy, hogy a sztrájkban szinte valamennyi pedagógus részt vesz. Magyar verzió: szeptemberre Facebook-akciót hirdetnek „elsején ne vidd a gyermekedet iskolába” címmel. Annyira izgi.
