2021. október 23. 18 óra 27 perc. Ez az a pillanat, amióta tudom, hogy mi az a politikai klausztrofóbia. Ekkor jelent meg ugyanis a Magyar Hang oldalán Dévényi István igen nyomasztó videója. A kolléga nem tesz mást, mint négy percig bolyong a békemenetelőket Budapestre hozó, parkoló buszok között. Az illiberál tours unortodox flottájának egyhangú látványa önmagában is erős szimbólum. Mert míg a zászlós békemenetelők fotójába még bele lehet látni az „itt élned, halnod kell” ünnepélyességét, addig az a piszkosfehér buszlabirintus nem üzen mást, mint azt, hogy „jössz velünk te is, különben tudod mi lesz”.
Mert hát biztos sokan jöttek önként, szívesen, de azért csak itt van ez a tolnai eset, miszerint egy állami cég – nem is akármelyik! – telefonszámáról is szervezték a résztvevőket az állami rendezvényre és a 2006 őszére emlékeztető horrorshowra. Aztán ott van Nyírkércs, ahol egyenesen maga az önkormányzat toborozta a minden bizonnyal lelkes résztvevőket. És még ki tudja hány polgármester gondolta azt, hogy azzal biztosítja be a választókerületi elnöknél a „faluja fejlődését” (értsd: túlárazott kilátóját, soha el nem készülő ipari parkját, stb.) ha ő is megindít egy kisbuszt az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanötödik évfordulóján Budapest felé.
Ez az egész egyébként tökéletesen bemutatja, hogy honnan indultunk és hová jutottunk. Az első békemeneteken még úgy kellett keresgélniük a fotósoknak a mellékutcákban, hogy parkol-e valahol elbújva valamelyik fociakadémia, vagy kistelepülés Darányi-matricás kisbusza. Mert hát mégsem azért kapták a közpénzt a járművek tulajdonosai, hogy pártrendezvényekre járjanak velük, és ott aztán az utasok központilag kiosztott szabványtranszparensekkel ünnepeljék a szabadságot.
Azóta viszont? Egyenesen büszkén posztolja az összes fideszes (és kereszténydemokrata) országgyűlési képviselő, hogy miként buszoztatja Budapestre a választópolgárokat. Az alaposan dokumentált politikai MLM-túráról készült fényképes beszámolók pedig olyan nagy számban készülnek, hogy a mennyiség ezúttal sem tehet mást, mint minőséggé, sőt egyenesen művészetté változik.
Számos példát lehetne hozni, de a legerősebb talán a szombat délelőtt publikált NER-híradónkhoz kötődik. Szatirikus adásunkban szerepel egy mondat, ami így hangzik: „sok emlékezetes pillanatot őrzött meg nemcsak a kamera, de a dolgozók szíve-lelke is.”. És aztán mit hoz a valóság – és Seszták Miklós közösségi oldala? Íme: „Egy kis pihenő út közben. Mosoly az arcokon, várakozás a szívben! Jövünk!”.
Úgy ér és olvad egybe itt művészet és valóság, politika és történelem, mint a Rákóczi úton az a sok-sok piszkosfehér busz.
