Néhány héttel ezelőttig nem sokan gondolhatták volna, hogy egy lapon fogjuk emlegetni Joe Rogant, Whoopi Goldberget és Art Spiegelman klasszikus művét, a Maust. Hiszen mi kötné össze a jobboldali podcastert, a progresszív körökben népszerű színésznő-műsorvezetőt és a holokauszt-képregényt? Elkötelezett híveik nyilván most is úgy gondolják, hogy semmi. Pedig már a polkorrekt beszédmód fontosságát hangsúlyozó körökben is egyre inkább olvashatunk a cancel culture túlzásairól, vadhajtásairól. (A jelenséget eltörléskultúrának fordítják, de inkább van szó letiltásról, a nyilvánosságból való kitagadásról.) Persze, elsősorban a Maus kapcsán emlegetik ezt, minthogy a fajelmélet embertelenségéről hitelesen, átérezhetően mesélő könyvről van szó. Amit most azért vettek le egyes amerikai tankerületekben a polcokról, mert istenkáromló szavakra, továbbá erőszak és öngyilkosság képi ábrázolására bukkantak benne. Párhuzamként eszünkbe juthat, amikor az egyik legismertebb antirasszista regényt, a Ne bántsátok a fekete rigót című Harper Lee-regényt tiltották le, mert az a bizonyos n-betűs szó szerepel a kötetben. De a cancel culture áldozatául esett korábban Mark Twain klasszikusa, a Huckleberry Finn is.
Mindennek nevetségességét könnyebb belátni, mint kiállni Whoopi Goldberg és Joe Rogan szabad szólása mellett. Főleg azok számára, akik nagyon mást gondolnak a világról, mint ők. Az ellenkező szekértáborok persze általában jóval megengedőbbek az ő oldalukra sorolt szereplők vitatható kijelentéseivel szemben.
És nem vitás, Goldberg szóban forgó állításaival, miszerint a holokausztnak semmi köze nem volt a rasszizmushoz, voltak bőven gondok. A Reason fejtette ki legpontosabban, mit ért félre a történelemből a műsorvezető. Mert hiába, hogy a zsidók és a nemzetiszocialisták is azonos bőrszínűek voltak, ettől még utóbbiak meggyőződése volt, hogy ők egy felsőbbrendű fajt alkotnak. A kérdésről lehet bőven vitázni, Goldberg pedig bocsánatot is kért azoktól, akiket megsérthetett szavaival. Ennek ellenére rövid időre letiltották a műsorról, ami érthető módon frusztrálta őt. Hiszen megtette, amit kértek tőle – majd mégis büntetik?
A jelek szerint hiába kér most már mindenkitől bocsánatot Rogan is, törölték több tucatnyi felvételét, a korábban felháborodó zenészek (Neil Young, Joni Mitchell) után pedig mások is elpártoltak a Spotifytól. A platform ígérte, hogy így is kitart a szólásszabadság mellett, de láthatjuk, hogy a helyzet nem épp így áll. Rogannek ráadásul nem is egyetlen megszólalása miatt kell magyarázkodnia, hanem majdhogynem az összesért. Akadnak azért, akik kiállnak a véleménynyilvánítás szabadsága mellett. A Mumford & Sons korábbi tagja, Winston Marshall például szovjet stílusú cenzúrát emlegetett, cikkében úgy értékelve a helyzetet, hogy most a művészek válnak cenzorokká.
Napjainkban végzetesen összekeveredett minden. A véleményállításokat vádolják a közösségi médiás cenzorok dezinformáció terjesztésével, miközben a tegnap még összeesküvés-elméletnek elkönyvelt állításokról derül ki, hogy lehet valóságalapjuk. És fordítva is: amit korábban mind igaznak gondoltunk, utólag nyernek cáfolatot. És ez voltaképpen teljesen normálisan folyamat is lenne. Az már problémásabb, ha egyes tényállítások vagy vélemények letiltásáért kezdünk harcba. Onnantól sokaknak gyanúsabbá válik az egész, a vitatott állításokban pedig még többen kezdenek hinni. Meg lehet nézni a Google-statisztikákat is, hányan kerestek rá például az elmúlt hetekben Joe Rogan nevére. A podcaster köszönetet mondhat a promócióért Neil Youngnak, aki egy világgal ismertette meg a nevét.
