Annyi csoda történik velünk, szinte naponta, de elrohanunk mellettük, mert semmire nincs időnk. Mindig akad valami fontosabb, valami halaszthatatlan, amit mindenekelőtt el kell intézni, mert jaj istenem, mi lesz, ha nem? Minimum összedől a világ. Azt gondolom, már fölmérni sem vagyunk képesek, mi mindenről maradunk le így, s a végállomás előtt döbbenten kérdezgetjük magunktól: ennyi volt? De hát ki tehet minderről?
Hogy az ilyen apróságnak tűnő, hétköznapi események milyen súlyúak tudnak lenni, azt akkor érezhetjük, ha átélünk ilyesmit. Semmiség, mégis megszépítheti a napunkat, egészen más szemmel látunk ilyenkor mindent magunk körül, s amit ennek nyomán kisugárzunk magunkból, másokra is pozitív módon hat. Így lehet(ne) szebbé tenni ezt az egyre inkább eldurvuló, negatív energiáktól túlfűtött, gonosz erők által megszállt glóbuszt.
Mindig elolvasom a Magyar Hangban megjelenő recenziókat, s a könyvvásárlásaim nagyjából ezekre korlátozódnak – és még soha nem csalódtam. Ehhez a korlátozódáshoz persze hozzátartozik a könyvek brutális ára, ötezer alatt már szinte nem is kapható érdemleges kiadvány. Illetve – van egy kiskapu, ami azért valamennyit javít a helyzeten. Városunkban van ugyan könyvesboltja az egyik, országos lefedéssel rendelkező, könyvkereskedő cégnek, de én soha nem vásárolok náluk „direkt” módon. A recenzió által ajánlott könyvet megrendelem az illető cég honlapján, ami akár 20 százalékos kedvezményt is jelenthet, majd lebiciklizem az üzletbe, ahol szállítási költség fölszámolása nélkül átvehetem a megrendelt példányt. Ilyen egyszerű!
A Fuggerekről írt könyvet ajánlotta legutóbb Molnár Csaba, s mivel a nevükön kívül alig tudok valamit erről a kereskedő/bankár családról, megrendeltem a könyvet a fenti módon. Átvételkor alá kell írni egy bizonylatot. Én, alapos ember lévén, azt is rá szoktam írni, hogy „átvettem”, mellé a dátumot, majd jön az aláírás. És ebbéli tevékenységem során történt velem az, amit el szeretnék mesélni. Az eladó hölgy mosolyogva figyelte, ahogy a betűket egymás után odakanyarítom, majd megjegyezte: Milyen szép írása van! Az ember zavarba jön, ha váratlanul megdicsérik – én ugyanígy jártam. Aztán visszamosolyogtam a hölgyre, megköszöntem a gesztust, és azt is hozzátettem: Nagyon jólesik ilyet hallani! Mert ez az igazság.
Nem, itt most egyáltalán nem az számít, hogy nekem milyen a kézírásom. Sokkal fontosabb momentum, hogy van egy kedves hölgy, aki kontaktust keres a vele szembenálló vevőjével, partnernek tekinti, és nem csak magában állapít meg valamit, hanem azt ki is mondja. Nyilván tisztában van vele, hogy ennek a másik fél örülni fog, és épp ez a dolog lényege. Mindössze ennyibe „kerül”, hogy valakinek örömet szerezzünk.
Tudom, apróság, sokak számára szinte észrevehetetlen, nekem viszont széppé varázsolta a napomat. És ezt utólag is köszönöm annak a névtelen hölgynek ott, a könyvesbolt pultja mögött, és köszönet jár az összes ilyen kedves hölgynek, akik a természetükből fakadóan bearanyozzák egy-egy napunkat.
