Feljelentették Szijjártó Péter külügyminisztert a kisebb belpolitikai botrányt okozó adriai luxusjachtos nyaralása miatt, de aligha fogják az ügyben megállapítani a bűncselekmény alapos gyanúját. Rakosgatják majd a feljelentést egyik asztalról a másikra, olvasgatják majd elölről hátra, meg visszafelé is, de nem valószínű, hogy elrendelnék a nyomozást.
Már közismert: a külügyminiszter adriai nyaralása azért vert habos hullámokat, mert a luxusjacht, ahol Szijjártó pihent, egy olyan magyar milliárdos tulajdonában van, aki a jelenlegi kormányzat regnálása alatt közbeszerzéseken szerezte irdatlan nagyságú vagyonát. Ebből futotta neki az ominózus luxusjachtra is, aminek árát hét milliárd forintra becsülik. Azt is mondják, hogy egy ilyen luxushajó bérleti díjáért akár 10 millió forintot is el lehet kérni egyetlen napra.
A Máltán regisztrált hajónak azonban olyan a jogi státusa, hogy csak a tulajdonosa és vendégei nyaralhatnak rajta, vagyis a szabályok betartása mellett nem is lehet – piaci alapon – bérbe venni. Szijjártó Péter se vette bérbe, legalábbis meg se próbálta azzal visszaverni a nyaralása miatt őt ért vádakat, hogy senkinek semmi köze hozzá, hiszen kifizette az árát, úgy, mint mindenki más.
A miniszter tehát vendég volt azon a hajón. Mégpedig egy NER oldalvízén meggazdagodott új nemzeti nagytőkés vendégeként süttette a hasát luxus körülmények között.
Lehet, hogy büntetőjogilag nem értékelhető a „lekötelező ajándék” mértékét messze meghaladó szíves vendéglátás elfogadása. De azért az mégiscsak visszatetsző lesz, ha kiderül, hogy tényleg ez a helyzet. Tudniillik egy minisztériumi köztisztviselőnek szigorúan megszabják, milyen maximális értékű ajándékot fogadhat el, a kormánytagok meg lazán el elfogadják ennek a többmilliószorosát is úgy, hogy az arcuk se rezdül, csak magánélet szentségéről papolnak, ha az orruk alá tolnak egy mikrofont.
Emlékezzünk csak az egyszeri rendőrnyomozóra, akit büntetőeljárás keretében hurcoltak meg hosszú éveken át, mert elfogadott pár süteményt, meg valami apró ajándékot. Vajon egy miniszter miért eshet e tekintetben más megítélés alá?
Szijjártó tehát vendég volt azon a hajón. A hajó tulajdonosa az eddigi sajtóértesülések szerint nem közeli rokona a miniszternek, nem jártak együtt óvodába, iskolába, nem is fociztak egy csapatban, vagyis ismeretségük politikai természetű lehet, és az a politikai párt, amelyik most hatalmon van, olyan gazdaságpolitikát visz, amiért a nagyvállalkozó igencsak érezheti úgy, hogy hálával tartozik. Mondjuk ha ez csupán hálaként értékelhető ajándék volt, ami nem büntetőjogi kategória, akkor - hasonlóan az orvosok legitim hálapénzéhez - legalább adózhatnának. Képzeljük el, amint szépen akkurátusan ajándékadót fizetnek a luxusmagánrepülők igénybe vétele, meg a vadászati meghívások után.
Persze a helyes az lenne, ha megtiltanák a kormánytagok számára a lekötelező mértékű ajándékok elfogadását. Aki pedig ezt megszegi, az repül a kormányból, a közéletből is, egészen Baracskáig a rácsok mögé könyvtárosnak.
Készségesen elhiszem egyébiránt, hogy a külügyminiszter személy szerint nem nyújtott semmilyen előnyt a jachtulajdonos multimilliárdosnak. Bár az általa vezetett külügyminisztérium bizonyára adhatott némi diplomáciai segítséget ahhoz, hogy Afrikában nagy üzletet köthessen az oligarcha építőipari cége. Ami egyébként érhető, hiszen nemzetgazdasági érdek, hogy sikeres üzletet kössön egy magyar cég külföldön, ha itthon adózik utána, nem pedig valamelyik adóparadicsomban.
Az is természetes, ha egy magyar vállalkozó ezért hálát érez a kormány iránt, ezt azonban érezhetné a hazája iránt is, és a kormányzati támogatást meghálálhatná oly módon is, hogy a forrásmegvonással sújtott mélyszegénységben élő családok gyermekeit oktató intézmények működéséhez nyújt támogatást.
A konkrét ügyben főszereplő nagyvállalkozó például megtehetné azt is, hogy a luxushajóját eladja, és az árát felajánlja a Lánchíd felújításának támogatására.
Ha így lenne, talán még az sem zavarna annyira, ha az ő cége nyerné el egy tisztességesen lefolytatott közbeszerzési eljáráson a hídfelújítás munkáját.