Fidesz vs. társadalom

Fidesz vs. társadalom

Tüntetés a pedofiltörvény homoszexualitást érintő módosítása ellen a Kossuth téren (Fotó: Magyar Hang/Malatinszky Dávid)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az első zsidótörvényhez hasonlította a kedden elfogadott melegellenes törvényt Schein Gábor író. Ezúttal nehezemre esik vitatni a kétségkívül erős állítást, pedig korábban mindig igyekeztem kerülni a hasonló párhuzamokat. De hát voltaképpen hasonlóról van szó: „elzárni a társadalom egy genetikusan meghatározott csoportját a reprezentáció lényegi lehetőségeitől, egyben szabad utat adni ellenük a gyűlöletnek, megbélyegzetté tenni őket.” Ebből is következik tehát, hogy ilyen törvényeket ellenzékiként főleg nem szavazunk meg, akkor sem, ha egy másik bekezdésben azt részletezik, hogy a gyermekek szexuális bántalmazását sokkal szigorúbban kell büntetni. Ami elvi esetben abszolút helyeselhető, csak hát a részletekről megint csak vita zajlik. (Például, hogy számít/segít-e bármit egy nyilvánosan elérhető lista az elkövetőkről.) Ebben a kérdésben a leginkább szakemberek véleménye kellene iránymutató legyen, nem Szánthó Miklósoké és Kocsis Mátéké.

Eközben a helyzet az, hogy gyermekek zaklatásával szemben az elmúlt tíz évben bármikor lehetett volna szigorúbb szabályokat hozni. Mi akadályozta a Fideszt? Mert hogy nem az a gondolat, hogy a meglévő törvények hatékonyabb betartatása lenne az elsődleges, az biztos. Mindenesetre legalább azt lehet üdvözölni, hogy végre nem évülhetnek el csak úgy súlyos bűncselekmények. Igaz, a felderítési rátát ez nem fogja javítani, és akkor sem segít, ha a bizonyítékokat ezután sem tartják majd elégségesnek a hasonló ügyekben. Érdemes ez ügyben ránézni a Nyáry Krisztián által közzétett adatokra.

A melegellenes részek viszont nemcsak hogy aljasak és uszítóak, de, ahogy Perintfalvi Rita is felhívta rá a figyelmet, hátráltathatják a pedofil ügyek feltárását. Merthogy könnyebben lesz olyanokból is szexuális bűnelkövető, akiknek kiskoruktól el kell fojtaniuk, hogy a saját nemükhöz vonzódnak. (Tehát nem a felvállalás, hanem az elfojtás a kártékony.) Mindehhez hozzájön, hogy a melegellenes indulatkeltésnek társadalmi támogatottsága sincs, hiába sugallják az ellenkezőjét a kormánypárti megszólalók. Az IPSOS 2021 közvélemény-kutatás mutatta ki: „a magyarok 59%-a szerint azonos jogokat kell biztosítani az örökbefogadás területén az azonos nemű pároknak, 60%-uk szerint pedig az azonos nemű párok ugyanolyan jó szülők, mint a különböző neműek.” A törvénymódosítás társadalmi elutasítottságát mutatta a hétfő esti, jelentős részvétellel megtartott tüntetés is. Fiatalok ezrei mentek ki a Kossuth térre, elutasítva a gyerekbántalmazók és a melegek, transzneműek összemosását. Akármekkora hévvel is mantrázza Szánthó Miklós az Amerikából importált genderellenes propagandát (aminek Magyarországon nincs sok relevanciája), a helyzet az, hogy a Fidesz–KDNP az itt megjelent tizen- és huszonévesek életének megnehezítéséről döntött kedden. Amivel persze nemcsak nekik, hanem egy egész országnak lesz rosszabb.

Attól viszont óvnék, hogy a törvény megszavazása miatt elkeseredetten mantrázzuk: itt nem érdemes megmaradni. Bár sokan teszik, de Magyarországot nem azonosíthatjuk a melegellenes törvényt megszavazó 157 emberrel. Sem azzal a még szűkebb körrel, akik ezt kiagyalták és keresztülvitték. Ha például számolgatunk, a hétfőn tüntető tízezrek egyértelműen többen voltak. Nem beszélve azokról, akik velük értenek egyet. És akikről a fentebbi IPSOS-kutatás is beszámolt. Harcolni kellett az országért az elmúlt évszázadokban, és így kell tenni ezután is. Például azokért a fiatalokért, akik hétfőn kiálltak magukért és egymásért, egy boldogabb és elfogadóbb országért.

És így a végére az annyit emlegetett, gyerekekre káros propagandáról is essen szó. Valóban vállalhatatlan, hogy akárhányszor elindítanak a kicsiknek valami Youtube-rajzfilmet, nekik előtte végig kell hallgatniuk Kőszegi Ákos hangján, hogy „most Soros György producer újraindítaná A Gyurcsány Show-t, ugyanazzal a szereposztással.”

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

„Imádkoztam Dobrev Kláráért” – Magyar Hang-ajánló

„Imádkoztam Dobrev Kláráért” – Magyar Hang-ajánló

Interjú Márki-Zay Péterrel, Chikán Attilával és Enyedi Ildikóval! Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter? Kire szavaztak a közélet ismert arcai? Milliókat érnek Szijjártó helikopterezései, de egy fillért sem fizet érte! Keresse a friss Magyar Hangot, Budai Hang mellékletünkkel!

Kötöttfogás Extra

Támogasson minket!

Keresés

Csatlakozzon hozzánk Patreonon

Pogátsa Árnyékot vet, de még így se, még vele se találjuk a hazai középosztályt