Gyurcsány Ferenc eltávolította önt ebből a csoportból

Gyurcsány Ferenc eltávolította önt ebből a csoportból

Az ellenzéki pártok vezetői

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Kicsoda Gyurcsány Ferenc az ellenzék számára? És kicsoda Márki-Zay Péter? A választás óta nagyon világosan láthattuk, mi a különbség a két szereplő között. Mikor engedtek meg maguknak az összefogás szereplői olyan bátorságot Gyurcsánnyal, mint a hódmezővásárhelyi polgármesterrel szemben? Pedig MZP-vel ellentétben Gyurcsány az elmúlt tizenkét év alatt három választási vereséghez is asszisztált, ha mással nem is, a jelenlétével mindenképp. De tudjuk, hogy bőven hozzátette aktivitását is. Elég volt csak megszólalnia, Orbán Viktor már dörzsölhette a tenyerét. Emlékszünk például még a leleplező dokumentumokra, amiket Orbán Viktor moszkvai ügyletei kapcsán látott? Hát azokkal mi lett? Ne firtassuk.

Az ellenzéki szereplők több mint tíz éve próbálják eljátszani, hogy össze is fognak Gyurcsánnyal, meg nem is. Most Márki-Zay (virtuális) jobboldaliságát emlegetik fel, miközben bevették a melegellenes törvényt megszavazó, még mindig kémiai kasztrációt emlegető Jobbikot is. És tudhatjuk azt is, hogy a Jobbik és a DK is jóval közelebb áll a liberális, mintsem a baloldali politikához. Ideológiai ellentéteket emlegetni Márki-Zayval szemben ugyanolyan pótcselekvés, mint ráfogni a teljes vereséget. Akkor is, ha bőven megvolt benne a szerepe, főként önfejűségével, illetve meggondolatlan mondataival.

Hatalmas munkát fektetett a Direkt36 az ellenzéki Benny Hill-show-t feltáró cikkébe, elismerés érte. (Korábban már mi is igyekeztünk utánamenni az ellenzéki kampány kudarcának.) Persze, nagyjából mind sejthettük a háttérbeli széthúzást, fejetlenséget. Mégis kijózanító ilyen töménységben szembesülni azzal, hogyan is beszélnek, viselkednek az állítólag szövetségben induló ellenzékiek egymással. Kivel szemben engednénk meg magunknak olyan hangnemet, amilyenben Gyurcsány Ferenc szólt Karácsony Gergelyhez? És miféle társaságban érezzük helyénvalónak, hogy annyira semmibe vegyük a többi jelenlévőt, mint a Direkt36 cikke szerint Márki-Zay? „Nem udvariaskodok”, magyarázta ennek kapcsán a volt miniszterelnök-jelölt. Márpedig udvariasnak lenni alapvető elvárás egy társaságban, annak mellőzése sosem számított pozitívumnak. A közélet szereplői viszont oldaltól függetlenül azt gondolják, a politikai logika szerint ami helytelenítendő a valós életben, az vezet célra a hatalmi harcban. Sokszor sajnos így is történik, ezt világosan láthatjuk a Fidesznél. Viszont ha még politikai sikerrel sem jár, úgy mindennél jobban kirajzolódik, mennyire taszító is ez a fajta viselkedésmód.

Mindenesetre akad itt továbbra is néhány kérdés. Például, hogy az ellenzék meddig fogja még eltűrni Gyurcsánynak, hogy ugráltasson, leckéztessen mindenkit, miközben látványosan nem lehet győzni vele. Meddig fogják eltűrni, hogy a választási küzdelem egók harcává, kutyakomédiává süllyedjen? Mikor lesznek képesek a világlátásbeli különbségeket egyértelművé téve és elfogadva, mégis teljes szolidaritásban, csapatként működni?

Ehhez persze kellene, hogy eldöntsék például, vállalják-e a 2010 előtti örökséget, benne nyilván 2006 őszével és mindazzal, ami Gyurcsány nevéhez kötődik. Ha nem, akkor el kell a DK-t felejteni. Ha igen, akkor meg vállalniuk kell az összegyurcsányozódást. Akkor szó nincs „ellenzékváltás”-ról sem. És akkor a következő vereség után is Gyurcsány fogja eldönteni, kit tegyen ki az Elnökök elnevezésű Signal-csoportból.

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – Háború és béke IKEA-színekben