
A közgondolkodás homlokterében az izraeli–palesztin, illetve az orosz–ukrán háború áll. Pedig folyik ennél sokkal átfogóbb, pusztítóbb háború is.
Mint itt a Magyar Hang honlapján is írtunk róla, az ENSZ főtitkára interjút adott – a brazíliai őslakosok lapjának, a nemsokára esedékes újabb klímakonferencia előtt. António Guterres ismét, sokadszor leszögezte, hogy a Föld felmelegedése immár bizonyosan kritikus mértékű. Ki kell mondanunk: a megfordítással is elkéstünk, pláne mert nem is akarják az emberiség döntéshozó pozícióban lévő vezetői.
Seregszemlét kell tartanunk: kik állnak eme front egyik és kik a másik oldalán?
Maga az ENSZ sajátos helyzetű intézmény. A fegyveres erővel bíró nagyhatalmak évtizedek óta arra használják, hogy a saját geopolitikai érdekeiket eme fórummon is megtámogassák. Az ENSZ elvi értékét legkövetkezetesebben az Apostoli Szentszék képviseli, amely az 1960-as évek eleje óta szorgalmazza, hogy szélesebb jogkörökkel, sőt gyakorlati hatáskörökkel is ruházzák fel.
Kik az ENSZ erősítésének az ellenfelei? Hajdan a Szovjetunió vétózta meg a legtöbb határozatot, aztán rendre rákényszerült az USA is, hogy megállítsa egyik-másik törekvést. Napjainkban a globális szabályozás legfőbb ellenségei a multicégek. Nekik hatalmas profitot jelent, hogy a bolygón itt és ott más és más szabályok vannak – és persze az is, hogy legyenek-maradjanak a korrupt kormányok, amelyekkel mindig meg lehet állapodni ’okosba’.
Akik ma szívükön viselik az emberiség jövőjét, azok kivétel nélkül a „világállam” pártján állnak. Először is a katolikus (’egyetemes’) egyház, amely hosszú évszázadok óta fölötte áll mindenféle szűkkeblű (elegáns szóval ’nemzeti’) érdeknek. A katolikusok átlátják, hogy a ’nemzeti’ kormányok leginkább a multik érdekeit védik, persze hivatalosan a ’nemzet’, újabban a ’szuverenitás’ leplében.
Számos pápai – és nem kevesebb keleti, ortodox egyházi – megnyilatkozás sürgeti, hogy általános keretek, Föld-szerte egységes szabályozás tartsa-kényszerítse mederbe a bolygónkat elpusztító mohóságot. Hasonló a célja a különböző környezetvédő mozgalmaknak, bár az ő mögöttes viszonyaikat (katonai kifejezéssel a hátországukat) nehezebb átlátni.
A környezetterhelés visszafogása, Földünk kímélése leginkább a nyugat-európai közgondolkodásban eleven. Ebben is – mint oly sok mindenben – az európai szellem és lelkiismeret jár az élen.
Nagyon jó lenne, ha véget érne a háború a Közel-Keleten is, Kelet-Európában is. De ezzel nem oldódnak meg Földünk legsúlyosabb problémái. Az emberiségnek sürgősen meg kell tanulnia a legnehezebb leckét: másképpen kell élni.
A hétköznapi komfort jelenlegi szintje sem tartható. Iszonyúan nehéz lesz, de le kell mondanunk a luxus számos eleméről. És bizony a leggazdagabbaknak kell lemondaniuk a legtöbbről.
Vajon sikerül-e békét kötnünk a Földdel, az anyatermészettel? Ez a kérdés a legkevésbé sem költői, mindnyájan naponta döntünk: pusztítjuk-e a Földet, vagy beilleszkedünk a természet rendjébe?
A Koffeint a BLCKEST Coffee, a hazai specialty kávék szakértője támogatja.










