A woke természetellenes ostobaságairól naponta sokat hallani. Olyan esetekről is, amelyekre azt lehet mondani: „ingyen senki nem lehet ilyen hülye”. Az előbbieket Gulyás Gergely mondta el a múlt heti CPAC-konferencián. Nem volt ezzel egyedül, a rendezvényen szinte általános volt a progresszív túlzások kritikája. Még a szólásszabadság fontosságáról is tartottak egy panelbeszélgetést. Mindezt nem sokkal azok után, hogy kidobták a The Guardian-nek tudósító Garamvölgyi Flórát az eseményről. Az indoklás – rendszerhiba miatt fogadták el a regisztrációját – különösen abszurdnak bizonyult. Ugyan. Valójában azzal volt problémájuk, hogy az újságíró nem a szájízüknek megfelelően tudósított az eseményekről.
A konferenciára érkezett külföldiek feltehetően nem tudják, hogy Magyarországon továbbra is a kormánypárt műveli és kényszeríti ki azt, amit nyugatabbra az érzékenykedő progresszív baloldal. Valóban, arrafelé a Mandalorian színésznőjét, Gina Caranót teszik ki Twitter-bejegyzései miatt. Nálunk viszont Garamvölgyi Flórát. Meg a „meleg” jelzőt írta át valaki „magyar”-ra egy tizedikes egyházi irodalomtankönyvbe rakott versben. Már amikor elfogadták a melegellenes törvényt, attól lehetett félni, hogy ilyeneket hozhat magával. Kiss Judit Ágnes költeményéről van szó, a megkérdezése és beleegyezése nélkül döntöttek így. Utóbb kiderült: a tankönyvbe már egy másik helyről vehették át hibásan. Persze nem véletlen, hogy nem lepődtünk meg. Mi értelme volt a cserének? A jelek szerint ezt nem is a tankönyv, hanem a Szózat.org egy lelkes szerkesztőjétől kellene megkérdeznünk. Hiába viszont, a felvetést Gulyás olyan kínos viccelődéssel ütötte el a kormányinfón, hogy ő nem szerkeszt irodalomkönyveket. Hol marad ilyenkor a CPAC-n előadott harciassága?
Azt hisszük, a cenzúra megmarad az efféle rendszerek keretein belül. Miközben keressünk csak rá Zelk Zoltán versére, a Sirályra. Egyes oldalakon különös sorismétlődést találunk: „És zokog és zörög nevem / a koszorún: Jelen! Jelen! / Nem láthattam holt arcodat – / nem láthattam holt arcodat!” Az eredetiben – amely szerencsére több helyen szerepel – a negyedik sorban a következő szerepel: „kifosztották a gyászomat”. Csak hát ezt a cenzúra kényesnek találta. Zelk az 56-os szerepvállalása miatt raboskodott, közben meghalt felesége, Irén. Hozzá írta a magyar gyászköltészet egyik legszebb darabját, a Sirályt. Egyesek úgy ítélték meg, ne beszéljen már a költő arról, hogy itt bárki is kifosztotta az ő gyászát. Aztán vége lett a rendszernek, megtörtént a visszaigazítás, hiába. Még az internet is képes őrizni az egykori cenzúra nyomait. Aki tehát ilyesmire vetemedik, nem csak egyetlen oldalon gyakorolja nevetséges gesztusát. Lám, a tankönyvbe is már így került át. Szomorú, hogy ide is eljutottunk.
