Furcsa időutazáson vettem részt a minap. A HVG újságírója előbányászta ugyanis a Fidesz (és a KDNP) 2010-es, 49 oldalas (!) programját. Hiába tűnt akkoriban szinte csillagháborús célkitűzésnek, de csak megvalósult a „tíz év alatt egymillió munkahely” ígérete. Az már persze más kérdés, hogy milyen bérekkel, hogy mit adtunk ezért cserébe a beruházóknak, és hogy a bűvös szám tulajdonképpen statisztikai „trükkök százainak” segítségével jött ki.
Van azonban egy másik rész a kormányprogramban, amit muszáj szó szerint idéznem. „Sokan érzik úgy, ma a kormány egy bűnszervezethez hasonlít, amely fosztogat és szétesik a korrupciótól. Állami és kormányzati szervezetek maffiaszerű működését halljuk és tapasztaljuk. Nemzeti ügynek tekintjük, hogy a kormány számoljon el az adófizetők rábízott forintjaival, számoljon el az Európai Unióból érkező támogatásokkal, számoljon el az állami gazdasági társaságok működésével és pénzügyi támogatásaival.”
Nyilván vérmérséklet kérdése, hogy 2021-ből visszatekintve ezen dühöng, búsong, esetleg asztalt csapkodva röhög valaki. Vagy egyszerűen csak legyint egyet, mert a jelenleg is zajló ellenzéki előválasztás résztvevői között számos olyan figura van, aki okozója, felelőse, vagy szimplán csak néma cinkosa volt annak, hogy a fent taglalt állapotok 2010 előtt is jól jellemezték a magyar közállapotokat. Ezzel együtt is persze nyilvánvaló, hogy a kormánypártoknak már csak a történelmi jelentőségű felhatalmazásukból kifolyólag is jóval nagyobb a felelősségük abban, hogy ez a három mondat még három, egymást követő, kétharmados Fidesz-ciklus után is igaz tud lenni. Igen, valahol Orbán Viktoréknak is köszönhető, hogy az ellenzéki miniszterelnök-jelöltjelölt vitákon még mindig 20. századi (egészségügy, oktatás, adórendszer) problémák voltak fókuszban, pedig már itt dörömbölnek a 21. századi kihívások is (kiszáradó Alföld, elfogyó vidék, túlzsúfolódó agglomeráció). Valahogy az elmúlt nyolc plusz három évben sem egyik, sem másik problémakör megoldására, vagy akár csak tematizálására nem jutott idő.
Parasztvakításként futott a rezsidémon kergetése, a migránsvadászat, meg a gyurcsányozás, a háttérben pedig zajlott a nemzeti tőkésosztály felépítése. Ez volt az a kormányközeli beszélőfejek által sokszor hivatkozott „nagykép”, amit nézni kellett a valóság helyett.
Hát most látjátok, fideszes feleim, mik vogymuk: isa, por, Marbella és végelszámolás vogymuk. Kiderült hát, hogy Lánczi András híres-hírhedt mondata a korrupcióról nem öregedett túl jól, ahogy világos lett az is: a dobbantó Tiborcz István finoman szólva sem az új Weiss Manfréd. Ezen pedig már egy újabb időutazás sem segítene.
