Mármint ez az egyszerre fullasztó, értelmetlenül fenyegető és mégis abszurd, röhejes világ, amit elvileg a rendszerváltásnál magunk mögött hagytunk. Egy hétvége kellett csak hozzá a kormánypártoknak, hogy visszahozzák a nyolcvanas évek Magyarországának atmoszféráját. Sarkítás ez így persze, igazából jó ideje benne van a levegőben, de az elmúlt 72 óra történései voltak azok, amik egyszerűen elindították a fejemben többek között az Európa Kiadó, és a Kontroll Csoport dalait.
Kezdődött az ugytudjuk.hu cikkével. Ennek szerzője azt vette észre, hogy az egyik fideszes trolloldal szerkesztője feltehetően véletlenül ajánlószövegként élesítette a kampánygépezet üzenetét. Ezt: „Figyelem! Kiemelt Kérés/feladat érkezett! Kedves csoporttagok! Kérem a bejegyzés kedvelését, megosztását és kommentelését! Köszönöm! A feladat/kérés végrehajtása név szerinti visszakövetésre kerül központilag!”
A polbürós nyelvhasználat és az eszetlen központosításról tanúságot tevő módszer is parádésan kádári, az pedig tényleg külön pikáns, hogy pont a Facebookra került ki, arra a közösségi platformra, aminek kapcsán rendre komcsi cenzúrát kiáltanak a kormány kedvenc beszélő fejei.
Aztán jött Aradszky András KDNP-s parlamenti képviselő posztja. Ez kakukktojás, ugyanis olyan szintű személyi kultusz jelenik meg rajta ami már a nejloninges, panelszürke kádári évtizedekben kifejezetten ciki lett volna. Nem is elhangolt gitáron pengetett alternatív kesergők szólaltak meg a fejemben, mikor ránéztem, hanem a filmhíradókból ismerős, szűnni nem akaró, ütemes taps a pártkongresszusokról és gyárlátogatásokról.
Aztán jött vasárnap este a Pegasus-botrány, miszerint tényfeltáró újságírókat és a kormány kritikusait is célba vették egy izraeli kémfegyverrel és máris beugrott, mire is célozhat Aradszky, mikor azt írja, hogy „Orbán Viktor mindenhol”. Gyorsan eszembe is jut, hogy mennyi III/akárhányas figura mozog, mozoghat, vagy mozgott a kormány- és állampártunk környékén, de aztán azon kapom magam, hogy újra csak mosolygok kényszeredetten. Mert azt olvasom, hogy Varga Judit igazságügy-miniszter, akinek most zavarba ejtő részletességgel kellene beszámolnia arról, hogy tulajdonképpen mi is ez az egész, megkérte a Le Monde-ot, hogy töröljön egy kérdést és egy választ egy interjúból.
– Ha valaki azt kérné, hogy hallgassanak le egy újságírót vagy egy [politikai] ellenfelet, elfogadná ezt a kérést?
– Micsoda kérdés! Ez már önmagában provokáció!
Igaz, erről később azt mondta, hogy nem is így történt, ő jóváhagyta az interjút a kérdéssel és válasszal együtt.
És mikor ehhez az egészhez jön hétfőn a Népszava azzal a hírrel, hogy információik szerint Szergej Lavrov orosz külügyminiszter lehet az augusztusi budapesti nagyköveti értekezlet egyik díszvendége, akkor megtalálom a tökéletes dalt, ami érzékeltetni tudja azt a hangulatot, hogy mi is ez az egész. Hát nem a Barackfa az, de még csak nem is az Egy szabad ország. Hanem ez.
