A véleménynyilvánítás szabadságával továbbra sem nagyon tudunk mit kezdeni. Persze, elfogadjuk, nagyon is – amíg ugyanazt mondják, amit mi. Ha pedig valakinek baja származik abból, hogy elmondja a miénkhez hasonló véleményét, hát felháborodunk. De amint valaki más álláspontra helyezkedik, talán már nem vagyunk olyan jó liberálisok. Hiszen miért is ezzel foglalkozik, miért nem a szakmájába vágó dolgokról beszél? Ha pedig egzisztenciális problémája is származik a véleményéből, hát azzal sincs olyan nagy bajunk. Ő sértette meg a szerződését, esetleg munkáltatója üzleti érdekeit, gondolt volna erre előbb! - érvelnek sokan.
Gulácsi Péter, illetve Petry Zsolt ügye már-már olyan, mintha tanmese volna. Tökéletesen alkalmas arra, hogy az egyik és a másik tábor is felülvizsgálja elfogultságát, illetve a véleménynyilvánítás szabadságához fűződő hozzáállását. Persze, kifogást mindig lehet találni: Petry kritikusai szerint az ő ügyében egy magánklub, a Hertha döntött így, bezzeg Gulácsival (és a vele egyetértő Hrutkával) szemben a magyar állampárt nyilvánult meg! Míg Gulácsi bírálói úgy látják, Petry csak azt mondta ki, amit a többség is gondol, bezzeg Gulácsi egy kisebbség nézeteinek adott hangot.
Mindennek persze semmi köze a szólásszabadsághoz. A véleményünkhöz nem addig van jogunk, amíg azt képzeljük, a többség ugyanazt gondolja, mint mi. Sőt, aki valamennyire is autonóm, álláspontját pedig gondos mérlegelés után alakítja ki, az nem másoktól fogja függővé tenni a véleményét. Nem a többségtől, és nem is a munkaadójától. Merthogy utóbbinak leginkább ahhoz van köze, milyen teljesítményt végzünk, nem pedig ahhoz, milyen a világnézetünk.
Amikor arról írtam, hogy Gina Caranót nem szabadott volna a véleménye miatt elküldenie a Disneynek, többen szintén üzleti érdekeket emlegettek. Persze, leginkább azok, akiknek nem szimpatikusak a színésznő politikai nézetei. Amikor felvetettem, hogy Ferencvárosnak nem kellett volna megválnia egy jó munkát végző színházigazgatótól, csak mert állást vállal az SZFE-n, többen a szerződését lobogtatták. Persze, leginkább azok, akik nem értettek egyet az SZFE-hez szegődéssel.
Tévesen Voltaire-nek tulajdonítják, de valójában Evelyn Beatrice Hall írónő vetette papírra először: nem értek egyet azzal, amit mondasz, de halálomig harcolni fogok, hogy mondhasd. Sajnos ez a mentalitás nagyon kevesekre jellemző ma is. Sokan inkább azért harcolnának halálukig, hogy bebizonyítsák: a másiknak nem volt joga elmondani az övétől ellenkező véleményét. Pedig onnantól véleményekről sincs értelme beszélni, ha csak az egyik álláspontot tekintjük legitimnek.
