Emlékeznek még Soros Györgyre? És arra, hogy meg kell védeni Magyarországot a brüsszeli elnyomástól? Vagy arra, hogy meg kell védeni gyermekeinket a melegektől? Nem is olyan rég még ezek a témák töltötték ki a kormányzati kommunikációt. A helyüket mára teljesen átvette a háború a szomszédban, a menekülő tömegek. A valóságunk. Ez megfordította a régóta megszokott képletet, amely szerint a nyilvánosságot szinte faltól falig leuraló Fidesz harcra szólít valamilyen ellenség ellen, legyen az a Nyugat, a migránsok vagy azok, akik a többségétől eltérő nemi vagy szexuális identitással élnek. És természetesen a nemzetnek az a fele, amelyik nem a Fideszt támogatja, hiszen ők “a Himnuszban a balsors”, ahogyan Orbán Viktor fogalmazott, vagy a “nemzetbiztonsági kockázat”, amint arra Kövér László utalt.
A folyamatos ellenségkeresés mellett a kormányfő világossá tette, milyen identitással kínálja meg híveit: „Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt” – mondta október 23-án. Ekkor még mindenki okkal számíthatott arra, hogy a 2022-es választási kampány ebben a szellemben fog lezajlani, és okkal merülhetett fel a kérdés, hogy eljut-e vajon a retorika a körmök letépéséig is.
Ebbe a légkörbe érkezett meg a háború, és a végtelenül hosszú, lelket, erkölcsi érzéket és józan emberi gondolkodást felőrlő esztendők után a Fidesz, úgy tűnik, markáns ellenségkép nélkül vág neki a kampány hátrelévő részének. “Legyen béke!” “A béke épít, a háború rombol” és “Magyarország segít”. Ha ellenséget akarnának megnevezni az ukrajnai konfliktus koordinátarendszerében, nem lenne könnyű dolguk, mert az vagy a putyini Oroszország lenne, vagy a Nyugat, amely viszont szoros szövetségese Magyarországnak. Ellenségképként az ellenzék kínálkozhatna, de őket a Fidesz-kommunikáció már olyan régen berakta az “alkalmatlan társaság” feliratú fiókba, hogy nehéz volna ugyanabból a fiókból a nemzet nagy erejű, nagy étvágyú, veszélyes ellenségeit előhúzni.
A hintapolitikában annak külpolitikai vonzatai a leglényegesebbek, de a választáshoz közeledve az is izgalmas kérdés, hogy vajon milyen hatása lehet annak, hogy a Fidesz háza táján a harc helyett a béke lett a jelszó, és mindennapi ellenségünket már nem adják meg nekünk.
Nagyon is elképzelhető, hogy függetlenül attól, mi motiválja a kormány részéről ezt a beszédmódot, a társadalom lelki egészségére jó hatással lesz a változás, amelyet bizarr módon egy szörnyű háború kényszerített ki. A háború miatt a háborúság kikerült a kormányzati kommunikáció középpontjából, miközben a társadalomban rengeteg építő gondolat és cselekvő erő szabadult fel. Főleg a menekültek megsegítése során, de ide lehet számítani a sztrájkoló pedagógusok iránti szolidaritást is, amely a korábbinál erősebbnek tűnik.
És lehetséges, hogy mindezek az események nem légüres térbe érkeztek: rárakódtak arra a szolidaritáshullámra, amely a koronavírus-járvány első időszakában jellemezte a társadalom egy jó részét – szolidaritás az egészségügyi dolgozók iránt, az idősek iránt, felelősségvállalás a barátokért, ismerősökért, munkahelyi közösségért. Az ilyen szolidaritáshullámok idővel lecsengenek, de nem múlnak el nyomtalanul: változtatnak az emberek gondolkodásán. Még az is előfordulhat, hogy a következő ellenséget már sokkal nehezebb lesz eladni a magyar választóknak.
