Rekordot döntött a januári infláció, 2007 augusztusában mértek utoljára az egy évvel korábbihoz képest 7,9 százalékos pénzromlást. Nem ez az egyetlen jel, ami keserű iróniával arra mutat, hogy kormányváltás nélkül is visszatért a Gyurcsány-korszak, hiába óv ettől a böszmeségben a nagy elődhöz felzárkózott jelenlegi miniszterelnök. A 2000-es évek derekán érezhetjük magunkat, hiszen az infláció mellett az államadósság és a költségvetési hiány is elszabadult; a nyugdíjak most is méltatlanul alacsonyak, de megint van 13. havi; most is van választási osztogatás; és van oroszbarát kormányunk és Nyugat-barát ellenzékünk, csak a szerepek cserélődtek. Lám, a magyar modell, amit Orbán Viktor szombati felolvasásában említett, miszerint uniós és NATO-tagként igyekszünk jóban lenni Moszkvával, Gyurcsány Ferenc találmánya.
Mondhatnánk minderre, hogy Magyarország nem előre megy, hanem hátra. De pontosabb, ha körforgásként, egy helyben járásként írjuk le a jelenséget. Vagy megakadt lemezként, amely újra és újra ugyanazt a hamis dallamot játssza. A meddő, magyar körtánc példája volt a miniszterelnök évértékelő/kampánynyitó felolvasása. Sokadszorra próbálta azzal tüzelni híveit, hogy a soron következő választás az a csata, ahol még egyszer vereséget mérve az ellenfélre (a kommunistákra, a baloldalra, a liberálisokra, az internacionalistákra, az idegen érdekek kiszolgálóira…) végső, sorsdöntő győzelmet arathatnak. Ez a lemez forgott már 2002-ben, majd 2010-től minden választás előtt. Nincs az a győzelem, nincs az a parlamenti kétharmad azonban, amely megnyugvást hozna. Ha Orbán most nyerne, ez a háború is folytatódik, hogy 2026-ban aztán újfent harcba hívja az övéit végső csatára Gyurcsány ellen, bárki legyen is a tényleges kihívó. A magyar társadalom felülről gerjesztett, mesterséges megosztása kényelmes a miniszterelnök számára, hiszen így nem kell számot adni a kormányzás hibáiról, mulasztásairól. Rendkívüli, harci helyzetben nincs jelentőségük az olyan apróságoknak, hogy az ideológiai csatazaj közben csendben ki teszi zsebre a nemzet vagyonát.
Mellesleg a magyar körtánc negyven-ötven éve ismerős figurája, amikor a politika a következő tíz évre ígéri a nagy felzárkózást a fejlett világhoz. Ezt is hallottuk már Orbán Viktortól.
Miközben mi körbe forgunk, a világ – így vagy úgy, de – előre megy. Ha van még néhány elvesztegethető évtizedünk, ha az utánunk jövő generációk jövőjét is szeretnénk elzálogosítani, folytatódjék a körtánc!
