Politikatörténeti pillanat: a rendszerváltás óta először Kósa Lajos nem méretteti meg magát Debrecenben az országgyűlési választáson. A politikus döntését azzal magyarázta: a párt jelöltállítási logikája indokolja, hogy a Fidesz alelnökeként ne induljon el egyéni jelöltként.
Aha. Kósás, az kétségtelen, nem kicsit, nagyon. Már az gyanús, hogy az indoklásban szerepel a logika szó, és hát Kósa Lajosról beszélünk. Micsoda, hogy ez nem szép szurkálódás tőlem alelnök úr irányába? Hogy hol a polgári attitűd, az emberi mivolt maximális tiszteletben tartása? A politikai életút előtti főhajtás? Na, de hát épp ez, a politikai életút – és akkor következzen három ikonikus Kósa Lajos-eszmefuttatás:
1. Kósa Lajos megvédi Orbán Balázs fehérzászlós kijelentését:
„Nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a békét meg tudjuk nyerni, a háborút, azt nem. Számtalan küzdelmet folytattunk a szabadságunkért, Rákóczitól kezdve egészen 1956-ig, és látszólag ugyan elbuktuk ezeket a küzdelmeket, de az utána következő békét, a szatmári békétől kezdve a kádári konszolidációig úgy-ahogy megnyertük.”
2. Kósa Lajosról egy nappal a devizahitelek piaci árfolyamon történő forintosítása előtt kiderül, hogy vagy ellógta az elnökségi ülést, vagy meg sem hívták, mindenesetre senki sem értesítette mindarról, ami következett:
„Hogyha segíteni akarunk a devizahitel-csapdába becsalt embereken, meg a forinthitelcsapdába becsalt embereken, s megnézzük, hogy a két csoport közötti pozíció milyen, akkor a piaci árfolyam a devizahiteleseket olyan mértékben hozná lehetetlen helyzetbe, hogy amit eddig adtunk segítséget, annak semmi értelme nem lenne, nem is ez a szándék, nem is hallottam erről, tehát ez valószínűleg kacsa.”
3. És az abszolút best of, sőt, minden idők honi közszerepléseinek minimum dobogós helyezettje, midőn Kósa Lajos kifejti, hogy miért nem tekinthető közvagyonnak a Magyar Nemzeti Bank által közpénzből létrehozott alapítványi kassza:
„Induljunk ki egy magánszemélyből. Ha magánszemély vagyok, a pénz az enyém. Egészen addig enyém a pénz, amíg nem teszem be egy alapítványba. És mihelyt az alapítványba betettem, onnantól kezdve ahhoz a pénzhez semmi jogom, közöm, érdekem nincs. El vagyok vágva tőle, ez az alapítvány lényege. Az a pénz megszűnik az enyém lenni. Ez független a tulajdonostól. Ha az állam a tulajdonos, ha egy állami vállalat, ha a nemzeti bank, ha az újságírók közössége, ha az egyház, bárki, magánszemély, az alapítványnak az a lényege, hogy beteszem a pénzt, és onnantól kezdve annak a pénznek a korábbi tulajdonosi viszonya teljes egészében megszűnik. Minden vonatkozásban. (...) A probléma az, hogy ha az MNB-által alapított alapítványok mégis csak közpénzt, ha azt feltételezzük, hogy azok közpénzként viselkednek, akkor viszont nem lehetnek alapítványok, mert az alapítvány esetében az alapítványnak adott pénz semmilyen tulajdonosi viszonyát, jellegét nem őrzi meg. Ezért az alapítványi pénz alapítványi pénz. Pont. Semmi más státusza nincsen. Ha az MNB alapítványok közpénzként értelmeződnek, akkor nem lehetnek alapítványok, mert az alapítványok esetében ugye ez az értelmezés lehetetlen. Addig közpénz, amíg az alapító nem tette be az alapítványba, és onnantól alapítványi pénz és nem közpénz.”
Jót derültünk akkor, és azóta is sokat emlegetjük a közpénzjellegét elveszítő közpénzt, Kósa Lajos pedig már csupán ezzel beírta magát a történelembe. Apró szépséghiba, hogy ez a rendkívüli teljesítmény nekünk, magyar adófizetőknek alsó hangon 150-200 milliárd forintunkba került.
A Koffeint a BLCKEST Coffee, a hazai specialty kávék szakértője támogatja.
