Megjelent a minap két cikk, amiből tökéletesen megérthetjük, mikként is kezelik a koronavírus-járvány második hullámát idehaza. Sőt, azt is megmutatja ez a két írás, hogy mit is gondol Magyarországról és annak vezetéséről a Nemzeti Együttműködés Rendszere.
Nézzük az elsőt. Arról ír a Népszava, hogy két kórháznak, a Szent Lászlónak és a Korányinak betelt a „lélegeztető-kapacitása”, utóbbiban, ahogy az Országos Mentőszolgálatnál, meg úgy általában a komplett magyar egészségügyben erősen híján vannak a szakembereknek is. És miközben Orbán Viktor feltűrt ingujjban, saját Facebook-táborának a megfáradt tábornok szerepét hozva arról beszél, hogy „mindenki megnyugodhat, ha elkapja ezt a betegséget, meg fogjuk gyógyítani”, mert mind a személyzet, mind az infrastruktúra rendelkezésre áll, addig saját emberei kénytelenek a rendszert hűteni. A lap ugyanis arról is beszámol, hogy Kásler Miklós emberminiszter és egészségügyi államtitkára levelet küldött a mentőknek, melynek fő üzenete, hogy spóroljanak a kapacitásokkal.
Az valahol érthető, hogy a miniszterelnök szeretne határozottságot és nyugalmat sugározni, és most kivételesen nem csak azért, mert ezt mérte neki házi használatra a Századvég. Csak hát pont az egészségügy az a terület, ahol a tizedik éve kormányzó, szabadidejében aranykort építő kabinet lényegében nem tett semmit. Így aztán óriási ellentmondás feszül a mutatott kormányfői magabiztosság, valamint a sajtó még komolyan vehető része által bemutatott, és megtapasztalt valóság között. Így Orbán gesztusai és kijelentései sokkal inkább leplezésnek hatnak, mint erőfelmutatásnak.
Ha valahol szeretné személyisége varázsával elősegíteni a védekezést a miniszterelnök úr, akkor az talán a maszkviselés területe legyen. Először is ne csak akkor vegye fel, ha pózolni akar vele egy videokonferencia résztvevőinek, vagy amikor pénzt visz benne az Audinak.
Másrészt üdvös lenne, ha Orbán nem kacsintana össze az arceltakarás ellen küzdő vírustagadókkal, amikor arról beszél, hogy mennyire kényelmetlen a maszkviselés. Valóban az. De sokkal rosszabb érzés azt látni, hogy 2020-ban a miniszterelnök a rendszert tökéletesen értő, de nem szerető TSZ-elnökök turpisságával szól ki az övéinek. Persze, nyilván ezt is jól megmérte neki a Századvég.
És akkor itt a második cikk, ezt a menedzsment Fórum oldalán lehet elolvasni. Az mfor szerkesztője ugyanis kiszúrta, hogy 2,5 milliárd forintból építünk lélegeztetőgép-raktárt az EU-nak és magunknak. Pontosabban annak a rengeteg készüléknek, aminek egy részéről lapunk írta meg, hogy a jelenlegi járványhelyzetben nem sokat érnek. A 444 hozta, hogy irtó drágán vettük őket, a Válaszonline és a Direkt36 pedig bemutatta, hogy mely kormányközeli személyek jártak ezzel jól és ez a sor még napestig folytatható lenne. A kabinet nevében Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára rizlingszagú közleményekkel és megnyilvánulásokkal reagált rájuk, valami olyasmit állítván, hogy a baloldalnak nem számítanak az emberéletek, amiért ők mindent megtesznek.
A helyzet az, hogy a kormányban és vidékén nem értik a kritikát. A kültelki keménykedés ugyanis arról próbálja elterelni a figyelmet, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének kormánya egyszerűen nem tudja működtetni a rábízott államot és annak ellátórendszereit. Pedig lett volna a megismerésére több mint tíz éve: persze ne csodálkozzunk, hogy így alakult, mikor ennek az időnek a fele elment azzal, hogy a Fideszt és udvarát jobban érdekelte, mi megy Malmö utcáin, mint az, hogy mikor járt utoljára festő a Dél-Pesti Kórházban.
Ahogy nem számít hatékony vírusellenes intézkedésnek gyanúsan sok közpénzzel megdobni a sok fürkészt meg portyászt, hogy hozzanak haza valamit, ami egy kicsit is hasonlít egy lélegeztetőgépre, úgy az sem segít a covid ellen, ha építünk valami hatalmasat, ami véletlenül nem stadion, és jó hangosan azt kiabáljuk róla, hogy ennek a létesítménynek köze van az egészségügyhöz.
A milliárdos nagyságrendű összeg is azt üzeni, hogy ezúttal sem a megfertőzöttek megsegítése a cél. Itt alighanem már megint a jövőbeni kivitelező, vagyis a gazdasági holdudvar lélegeztetőgépre rakásáról van szó. Az pedig ne tévesszen meg senkit, hogy ezúttal a „megöntözött öntöző” mintájára létrehozta a NER a lélegeztetőn tartott lélegeztetőket.
Fogunk mi még ennél cifrább és sajnos cudarabb dolgokat is látni az elkövetkezendőkben.