Ha most tippelni kellene, azt mondanám: az ellenzéki jelölt valószínű megfenyegetésével és külföldre parancsolásával a fehérorosz rezsim bebiztosította a közelgő bukását. Hasonló rendszereknél persze sosem lehetünk biztosak semmiben. Láttunk például az elmúlt években villámgyorsan megbukó puccskísérletet is Törökországból. Megvan annak az esélye, hogy sikerül a szellemet visszazárni a palackba, aztán még súlyosabb fokozatra kapcsol a diktatúra, és beindulnak a leszámolások. Mégis azt mondanám, hogy ez utóbbi akkor lett volna reálisabb, ha a „majd megunják, és hazamennek” szellemében várnak egy-két hetet, kifárasztva a most még indulattól fűtött tüntetőket. Szvetlana Tyihanovszkaja elüldözése után viszont könnyen felpöröghetnek az események.
Illúzióink persze eddig sem lehettek azt illetően, hogy mennek arrafelé a dolgok. A választás estéjének egyik legjellegzetesebb pillanatai voltak, amikor egy választási bizottság tagjai a tüntetők előtt felolvasták a valós eredményeket – miközben előzőleg teljesen más adatokat hoztak nyilvánosságra. Hamar tele voltak a lapok a hasonló, nyilvánvaló csalásokkal, a tüntetőket pedig már a riasztó hatósági erőszak sem tudta megfékezni.
Azóta hallhattunk halálos áldozatról, ahogy az internetes szolgáltatás zavarásáról, a tüntetések erőszakos megfékezési kísérletéről. Mindezen már meg sem lepődünk azt a rendszert ismerve, amelyet Aljakszandr Lukasenka épített ki. Mégis sokkoló volt, és egy új szintet jelzett ezek után a tüntetőket hazaküldő Tyihanovszkaja-videót látni. A politikus megtört, gépies mondatai, a papírról olvasott szöveg, sőt, az egy nappal korábbi videón látott ruha is olyasmik voltak, amelyeket mindenki rögtön el tudott helyezni magában. Ez a szint az, amit még talán Putyin sem merne ilyen egyértelműen bevállalni – nem mintha az ő módszerei különbek lennének. De az autoriter vezetők is tudni szokták, hogy valamennyire érdemes adni a látszatra, a jogállaminak tűnő paravánra. Ez borult most még inkább, amikor az iszlamisták és a maffia módszereit is eszünkbe juttató videó a nyilvánosság elé került. Tegyük hozzá, elsőként a belarusz kormánypárti felületeken. Ami ugyancsak azt mutatja, hogy Lukasenkáék bíznak a módszerükben, az ellenzéki tüntetők hazatértét várják tőle.
A félelemre épített rendszerek egy idő után szükségszerűen elveszítik minden kapcsolatukat a valósággal. Főleg igaz ez, ha megérzik a vesztüket, és elkezdenek kapkodni, a korábbiaknál is botrányosabb módszerekhez nyúlni. Nem ismeretlen ez számunkra sem, emlékezzünk csak arra, mikor kopaszok segítségével akadályozták meg egy ellenzéki népszavazási kezdeményezés benyújtását. Észlelték is akkor, hogy túllőttek a célon, és igyekeztek mielőbb menteni, ami menthető.
A Tyihanovszkajával történtek is azt jelzik, hogy az állítólag hatalmas győzelmet arató Lukasenka fél. Mindent bevet tehát, hogy hatalmát fenntartsa – később még az eddigieknél is súlyosabb lépésekre ragadtathatja magát. Talán az sem véletlen, hogy a Lukasenkánál nemrég baráti látogatást tett, és a fehérorosz rendszernek hízelgő Orbán is visszavonulót fújt. A HVG.hu a hét elején több csatornán is kereste a kormányt, arról érdeklődve, a kormányfő gratulált-e Lukasenka győzelméhez. Válasz nem érkezett.
A fehérorosz diktátor ráadásul a választás előtt összerúgta a port a korábbi szoros szövetséges Oroszországgal is. A teljes elszigetelődés, a barátok elvesztése pedig csak tovább nehezíti az egyre dühösebb nemzetközi reakciókat kiváltó Lukasenka helyzetét. Rendszere az ellenzéki vezető befenyítésével most olyat léphetett, ahonnan már nemigen van visszaút. Ezt éreznie, sejtenie kell a fehérorosz népnek is, amelyet Tyihanovszkaja nyilván nem tud csak úgy egy papírról felolvasott szöveggel visszahívni az utcákról. Persze, a tüntetések így is elhalhatnak a vezetőhiány miatt, míg a fehérorosz rezsim tovább tudja sulykolni a Majdan-párhuzamot, azt állítva, hogy csak az erőszakos kisebbség szítja az indulatokat. Lukasenka legalábbis ebben bízik. Ne legyen igaza.
