
A Fidesz tömegvonzása eddig szinte feleslegessé tette a választási csalást. Csaltak, persze így is, miért ne tették volna? De a csúcsra járatott ellenzékkel a tarsolyukban már-már túlzott óvatosságnak is tűnhetett volna a 18 négyzetméteres budai szoba-konyhába költöztetett 674 dél-amerikai szövőnő, akik egytől egyig az állampártra húzzák be az x-et. Kíváncsian várom, milyen kreatív trükkökkel örvendeztet meg bennünket Rogán Antal stábja 2026-ban: tömegvonzás hiányában valami újat kell kitalálniuk a következő kétharmadhoz.
A Fidesz egymás után szenvedi el a látványos vereségeket, a kegyelmi botrány kirobbanása óta legtöbbször még a diadalok is bukásként hatnak, ami feltehetően a tábort is érzékenyen érinti: elillant a győzteshez tartozás érzése. Tovább súlyosbítja a helyzetüket, hogy a Rákosrendezőre tervezett mini-Dubaj beruházásról is lemondtak, nem is akárhogy. Olyan könnyen legyintettek rá, mint Németh Szilárd a vegetáriánus étrendre, pedig ez lehetett volna a pusztításuk ötszáz méter magas felhőkarcolókkal megformált emlékműve. Még a Holdról is látszott volna. És mit csináltak? Odaadták a mindenre alkalmatlan Karácsony Gergelynek.
Vitézy Dávid persze csapdát sejt a kormányzati döntés mögött, és valószínűleg igaza is van. De még ha fondorlatos cselekkel bele is kényszerítik Budapestet az erőn felüli vállalásokba, hogy aztán a kampány finisében ujjal mutogassanak a „történelmi léptékű fejlesztést” megakadályozó ellenzékre, most akkor is meghátráltak. A főváros ráadásul egy jogi kiskaput szélesre tárva jutott be a Rákosrendezőre. Hol van ilyenkor az éjféli salátatörvények atyja és az afrikai szafarik királya, Semjén Zsolt? Hol van a gátlástalan rombolás apologétája, a kastélynepper Lázár János? És hol késlekedik az elkeseredett mentőötletek mestere, az ibizai nátha konstans elszenvedője, Habony Árpád, aki nem mellesleg maga is milliárdokat talicskázhatott volna ki a mini-Dubaj beruházásból? Hol rejtőznek, miért hagyták győzni Budapestet?
Remélem, készül már a nagy mesterterv, amely a csokorba gyűjtött bukásokból végül földindulásszerű győzelmet köt, mert ha nem, nagy bajban lesz – a kormány és politikai oldaltól függetlenül az egész ország. Románia példáján már láttuk, hogy – az előzményektől ezúttal eltekintve: – bármilyen választási eredményt semmissé lehet tenni, és ha a Fidesz folytatja a kudarcsorozatot, akkor már tényleg csak az alkotmány megerőszakolásában és a baráti segítségekben bízhat. Ehhez persze addig még valamilyen erődemonstrációra szükségük lesz, máskülönben nincs az az orosznak álcázott észak-koreai hekker, vagy muszlim terroristának álcázott orosz KGB-ügynök, aki a feneketlen gödörből kihúzhatná a NER-t.
A Koffeint a BLCKEST Coffee, a hazai specialty kávék szakértője támogatja.