Menü


Néhány mondat a fejlődésről

Néhány mondat a fejlődésről
Képünk Illusztráció! Az EDF dunkerque-i LNG-termináljának csővezetékrendszere (Fotó: EDF/Facebook)

Megkerestem a Magyar Értelmező Kéziszótárban a fejlődés szót. A legviccesebb rögtön az első meghatározás: fejlődés az a folyamat, amikor valaki vagy valami fejlődik. Igen, vannak szavak, amiket nem igazán lehet meghatározni, önmagukban kifejezik azt, amit mondani akarnak. Nem beszélve arról, hogy a fenti szót is annyiféle módon lehet megközelíteni, ahány helyzetben használni akarom, mert például egészen mást jelent a fejlődés egy kicsírázott növénynek, mint egy társadalomnak. Engem az utóbbi kérdés foglalkoztat mostanában, mert a híreket olvasva és hallgatva rájöttem, hogy én homlokegyenest másképp értelmezem ezt a szót, mint a működő demokráciák gazdasági szakemberei, illetve az általuk ezen a téren erősen befolyásolt – mondhatnám, félrevezetett – köztudat.

Manapság különösen aktuális ez a kérdés, mert egyre többet hallunk visszaesésről, pangásról, stagnálásról, s ezt mint rémisztő hírt közli velünk a tömegkommunikáció. Zuhanást jelző grafikonokkal, romló statisztikákkal ijesztgetnek bennünket, és magyarázzák, hogy a monetáris gazdaságnak most aztán annyi, jön a hét szűk esztendő. Ugyanakkor a „királyi” médium, Nagy Márton csúcsminiszterrel az élen, ennek épp az ellenkezőjéről igyekeznek meggyőzni mindnyájunkat: ne annak higgyünk, amit megtapasztalunk, hanem annak, amit ők a szemünkbe hazudnak.

Vegyünk egy konkrét, aktuális példát: bajban van az autóipar, visszaestek a vásárlások, kongatják is a vészharangot rendesen, mert, ugye, a fejlődés az, ha egy autókereskedő egy évben elad 100 autót, majd a következő évben 120-at, aztán 150-et – nem folytatom a sort. No de hol ennek a vége? Hol a felső határ? Ki dönti ezt el? Magyarországon több mint négymillió személyautó fut. Az a fejlődés, hogy majd lesz ötmillió? Aztán tízmillió, majd tizenöt? (Az úthálózat katasztrofális állapotáról most inkább ne beszéljünk!) Mindenkinek lesz autója, de itt természetesen nem lehet megállni, mert fejlődni muszáj, tehát mindenkinek két autó kell. Aztán fejlődünk tovább, kell egy zöld, egy sárga, egy piros meg egy kék, épp milyen a hangulatom. Majd még több, az egyikkel csak déli, a másikkal csak nyugati irányba indulok el – mert hát fejlődnünk kell! De ha nincs szükségem ennyi autóra, akkor a meglévőt kell lecserélni, mondjuk háromévente. Később kétévente, aztán évente, mert fejlődni kell ugyebár, egyre több autót gyártani és eladni, különben mi lesz a nemzetgazdasággal? S ha fejlődünk, akkor már nem elég évente új autót venni, hanem félévente kell, aztán havonta, hogy a statisztika mindig pozitív eredményt mutasson.

Sorolhatnám persze tovább a képtelen ötleteket, de inkább megemlítek egy másik, talán még fájóbb kérdést, az energia ügyét. A világ gazdagabbik felén brutális módon emelkedett az utóbbi száz évben az egy főre jutó energiafogyasztás, és az emelkedés napjainkban is folytatódik – ráadásul büszkék is vagyunk erre, mert kidüllesztett mellel megállapítjuk: hát igen, fejlődik a világ! Hová? Merre? Meddig? Az a fejlődés, hogy egyre több energiát használunk? (Már majdnem azt írtam, pocsékolunk...) Igaz, kezdjük már látni, hogy egyre nagyobb a baj, hogy mást ne említsek, fogynak a Föld szénhidrogén-készletei – de ugyanígy említhetném például az esőerdőket vagy az északi és déli sark jegét is. De kit érdekel ez, fejlődni kell, nem lehet kiszállni. Ezért aztán kitalálunk mindenféle képtelen ötletet, hogy az istenített fejlődés nehogy megálljon. Az energiafűhöz és olajpalához hasonló természetpusztító elképzeléseket izzadunk ki, megfúrjuk a Földet, telerakjuk brutális méretű szélkerekekkel, az égvilágon mindent igyekszünk megvalósítani, nehogy csökkenjen az egy főre eső energiafelhasználás, mert az már visszafejlődés, és akkor vége is a világnak.

Vajon mikor döbbenünk rá, hogy a világnak ezzel a pazarló, pusztító hozzáállással lesz vége, mégpedig előbb, mint gondolnánk? A jelek egyértelműek (globális fölmelegedés, elsivatagosodás, környezetszennyezés és -pusztítás minden szinten), mégsem látunk az orrunknál tovább, mert mi fejlődni akarunk. Még többet! Még nagyobbat! Még korszerűbbet bármi áron!

Nem a környezetünket kellene már-már abszurd módon fejleszteni, hanem önmagunkat. A gondolkodásmódunkat, a sóhajtásnyi földi létezésünkhöz való hozzáállásunkat, mert alapvető tévedés azt hinni, hogy ez az út, amin most botorkálunk, a valódi fejlődés útja.

A Koffeint a BLCKEST Coffee, a hazai specialty kávék szakértője támogatja.

Magyar Hang 2025. július 16., 13:08

Lengyel padlógyárat ért orosz dróntámadás Ukrajnában

„Putyin bűnözői háborúja egyre közelebb kerül a határainkhoz” – írta a lengyel külügyminiszter.
Hutter Marianna 2025. július 16., 12:38

„Nem volt összeesküvés” – sikeresen megállapodott a főváros és az OTP

Kiss Ambrus tárgyalta ki a bankkal, hogy kivegyenek a hitelszerződésből egy, a Tisza-frakció által sérelmezett passzust.
Magyar Hang 2025. július 16., 12:20

Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten

A NyxAir légitársaság Bulgáriából Lengyelországba tartó cargo repülőgépének személyzete technikai problémát jelentett, ezért szakították meg az utat.
Horváth Attila 2025. július 16., 12:02

A tiltakozás után leállította a vízügy a Zagyva kotrását

Nagy felháborodást váltott ki a természetvédők körében, hogy múlt héten a hatóság aszályos időben kezdte kotorni a Tisza mellékfolyóját.
Facsinay Kinga 2025. július 16., 11:02

Nem Brüsszel veszi el a vizet a gazdáktól

Magyarország kiszárításának megállításához teljes paradigmaváltásra lenne szükség, és a támogatáspolitikát is úgy kellene átalakítani, hogy a gazdákat érdekeltté tegye a vízvisszapótlásban – vélik az általunk megszólaltatottak.
Magyar Hang 2025. július 16., 10:18

Magyar Péter: Mindenki számára világossá kell tenni, hogy amint felkel a nap, a fideszes politikus lop

Tokajból indultak el a Tisza Párt 80 nap alatt Magyarország körül nevű országjárására.
Magyar Hang 2025. július 16., 09:50

Karácsony újra kinyittatta a budapesti temetők mellékkapuit

Hétfőtől lezárták őket, kedden Vitézy Dávid és mások is tiltakoztak ellene.
Magyar Hang 2025. július 16., 09:30

Mr. Oroszország 100 millió forintért ad tanácsot a MÁV-nak

A vasutat felügyelő Lázár János mutathatta be még Orbán Viktornak.
Ugrás az oldal tetejére