
Horváth „Laci” László örül: máris megvan az új, szigorított kábítószer-ellenes törvény első alanya. A kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos el is utazott Gyöngyösről a főváros hetedik kerületébe influenszerkedni egyet, hogy egy rendőri rajtaütés során felszámolt erzsébetvárosi droglabor elől rettegtesse követőit azzal, hogy „az akció pillanatában is fortyogtak a kémcsövek”. A kormánybiztos keményen néz a kamerába, ahogy Clint Eastwood szokott a naplementébe, a hatásvadász zene pedig felerősíti a drámaiságot, a feszültség tapintható - én mégis unottan ásítok. Előre megmondtam, hogy ez lesz: patrondurrogtatás látványos akciókkal, de érdemi szakpolitikai intézkedések nélkül.
Ha ugyanis a kormányt valóban zavarta volna, hogy a filléres drogok milyen pusztítást végeznek a vidéki szegregátumokban, akkor már 2013-ban munkához lát, hiszen akkori évértékelőjében Orbán Viktor egyszer már megfújta a designerek ellen a harci trombitát. Hogy erre nem sokan emlékeznek, az nem csoda: az új típusú pszichoaktív szerek pontosan ezután kezdtek brutális mértékben terjedni a szegénysorsú iskolások körében, így senkinek nem jutott eszébe, hogy zajlik itt bármiféle csata filléres drogok ellen. Jómagam az első cikkemet a herbálról még 2016-ban írtam, az akkor még fekete-fehér Magyar Nemzetbe, 2017-ben kezdtem el foglalkozni az akkor még a bódítószerek Mekkájának számító Hős utcával, majd megszámlálhatatlanul sok riportot hoztam Törökszentmiklóstól kezdve Tarnazsadányon és Fonón át egészen Horváth Laci László választókerületének központjáig, Gyöngyösig. Mint oly sokan a magyar közéletben, igyekeztem hangsúlyozni, hogy ez egy komplex probléma, aminek felszámolásában részt kell vennie a létszámhiánnyal küzdő rendőrségen túl a forráshiányos oktatási, egészségügyi, valamint a forrás- és létszámhiányos szociális szférának egyaránt. A kormánypárti válasz ezekre a problémákra mindig az volt, hogy ez pusztán nyünnyögés.
Aztán nem sokkal azután, hogy Orbán Viktor kinevezte drogellenes biztossá a „Lacit”, mindjárt készítettek egy önleleplező videót, ami megmagyarázta, miért kellett újra meghirdetni a kábítószerellenes harcot. Eleve tragikomikus volt, amikkor a miniszterelnök szerint „mostanában, egy-két éve megjelenő” drogfertőzöttségről Horváth kapásból kijelentette ebben a kisvideóban, hogy a fél ország érintett. De az igazi beismerés az volt, amikor a gyöngyösi narkóseriff a szerhasználathoz kapcsolódó lopásokról beszélt. Úgy fogalmazott: ez politikailag a legnagyobb baj. Ennyi évnyi mulasztás és egy ilyen félmondat nehéz elhinni, hogy a rászorulókért érzett aggodalom, meg úgy egyáltalán a társadalmi felelőségérzet miatt harcolnak a drogokkal és a dílerekkel. Sokkal inkább azért, mert már perifériára szorult, filléres droggal fertőzött falvakban is veszélybe került a döntéshozók pozíciója. A valóság már itt is kezdi benyújtani a számlát a hatalomnak. Ezért kénytelenek most saját a mulasztásaik, vagyis tulajdonképpen saját maguk ellen hadba lépni.
A Koffeint a BLCKEST Coffee, a hazai specialty kávék szakértője támogatja.