Rendkívüli időket élünk, ami onnan is látszik, hogy egyre több széldzsekis politikus képét, videóját dobja fel a Facebook. Megvallom őszintén, én ezt nem szeretem. Nem hiszem például, hogy árvizek esetén a gumicsizmában, és kamerák kereszttüzében abszolvált megtekintések hatására gyorsabban telítődnek a homokzsákok, vagy szaporábban épülnek a gátak. Tudom, tudom: tömegdemokráciában élünk, és a politikusok így kommunikálják azt, hogy urai ők a helyzetnek, meg példát is így próbálnak mutatni.
Ez mind szép és jó, csak amikor már a miniszterelnök naponta többször bejelentkezik egy kisvideóval, vagy fotóalbummal a közösségi oldalára, hogy göcögjön valamit a „portyázókról és fürkészekről”, aztán komoly arcot vágva jelentést kérjen az akciócsoportok vezetőiről, akkor bizony egy influencer jelenik meg előttünk, nem pedig egy államférfi. Akinek egyébként épp az lenne a dolga, hogy „nem rendkívüli időkben” biztosítsa az országa (és annak egészségügye, oktatása, infrastruktúrája) számára, hogy ne válság idején kelljen fejvesztve rohangálni felszerelésért.
Egyébként most már csak a koronavírus járvány kapcsán született annyi ilyen Orbán-skicc, hogy végre mindenki elfelejti azt az közhelyet, hogy a kormányfő éles helyzetekben mennyire elemében van. Ez egy óriási tévedés, Orbán a saját szabályai szerint lejátszott játszmákat szereti, egy halálos áldozatokat szedő világjárvány pedig aligha illik ebbe a sorba. Arról nem is beszélve, hogy ez a rajongóknak sugárzott katonásdi az valójában minden, csak nem felelős válságkezelés.
Aztán persze a rendszer sajátos és sajnálatos logikájából következik, hogy ha a miniszterelnök (maszk nélkül) kivonul a reptérre maszkokat megtekinteni, akkor ott egy államtitkárnak magától értetődően muszáj megragadnia a bedobozolt maszkokat és pakolni. Vagy ha a kormányfőnek szüksége van 133 bátor kormánypárti országgyűlési képviselőre, akkor az is bemegy közülük, aki a minap koronavírussal fertőzött személlyel kontaktált.
A legtragikomikusabb persze az, amikor a Főnök utánozásában a rajongók túlteljesítik a feladatot. Erre a legjobb példa Szijjártó Péter külügyminiszter és Magyar Levente államtitkár videója. Az Éjjel-nappal Külügyminisztérium sorozat Egzotikus evakuáció című epizódjában ugyanis nemcsak a maníros párbeszéd a feltűnő. Mert Orbán videóiról is sokszor ordít, hogy megkoreografált jeleneteket látunk, de mégis azt érzi egy pillanatra a néző, hogy hát milyen spontán a miniszterelnök úr, és milyen emberi, hogy engedi, hogy betekintsünk a kulisszák mögé. Na de Szijjártóék kamaradarabjában a több kameraállás és a vágóképek azonnal lebuktatják a készítőket, meg aztán a külügyérünk nem egy Latinovits Zoltán, és hát az államtitkár sem egy Őze Lajos.
Lehet, hogy én vagyok maradi, de egy konzervatív politikustól valami ilyesmi hozzáállást várnék el médiaszereplés terén, meg úgy egyáltalán. Nagy ugrásokat, tetteket az életben, és nem kis szökelléseket a stúdióban, vagy a kamerák előtt.
