
Azahriah posztolt. Aki nem ismerné: Azahriah akkora sztár, de tényleg, hogy a tavaly novemberben bejelentett szünetet követően épp tripla MVM Dome-koncerttel tér vissza a színpadra.
Na, de a poszt:
„Gyönyörűen süt a Nap, mert ő is tudja, hogy már csak az igazán szektás, értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglények maradtak, mint Fidesz-szavazók”.
Hát nem. Nagyon nem. Számtalan értelmezhető oka, indoka lehet, ha egy választó mind a mai napig a Fideszt támogatja. Bizonyára akadnak sokan, akikre hat a permanensen fenyegető világvégére alapozó 0-24 propaganda – őket se nevezném véglényeknek, egyáltalán, senkit sem –, a Fidesz szavazótábora azonban sokkalta színesebb, összetettebb.
A Fidesz mindig is gondosan ügyelt rá, hogy a habzsidőzsi nerluxizás közepette valamicske kis plusz lecsordogáljon a táradalom valamennyi rétegéhez. Bár a hónapról hónapra legyőzött infláció mára javarészt felzabálta ezt a kis pluszt, sokan mégis úgy érzik, igenis jobban boldogulnak, mint annak előtte. Aztán ott a politikai, kulturális röghöz kötöttség. A Fidesz ugyan se konzervatív, se polgári, se nemzeti, ám másfél évtized alatt ügyesen magára öltötte a nemzeti, polgári, konzervatív jelmezt, miközben az óllenzéknek se ezt, se azt, se amazt nem sikerült még csak megvillantania sem. És még ide sorolnám a kereszténységet is, de azt azért nem nevezném jelmeznek, mert hát senki hitét nem lehet megkérdőjelezni.
Aztán ott az újtól, az ismeretlentől való ódzkodás, mint alapvető emberi viselkedésminta – gondoljunk bele, hányan és hányan ragadnak borzalmas párkapcsolatokban akár életük végéig, csak mert az emberi elme úgy működik, hogy kényszeredetten ragaszkodik a régi megszokotthoz, még ha az rossz is. A legszomorúbb ok pedig, hogy tömegek elképzelni sem tudják, élhetnénk szebben, jobban, nyugodtabban, egyszerűen másként, hogy a kormány működhetne kormányként, a politika lehetne szimplán politika, mert generációkon átívelve nincs efféle össztársadalmi- és énélményük.
Szóval nem, kedves Azahriah, ez a történet se fekete és fehér – ezt a játékot hagyjuk meg a Fidesznek.
Azahriah szerdán az esti órákban közösségi oldalán elnézést kért megjegyzéséért. Instagram-sztorijában azt írta: „elnézést kérek azoktól, akiket »véglegénynek« neveztem, ígérem, hogy a továbbiakban meghagyom ezt Bayer Zsoltnak”. (a szerk)
A Koffeint a BLCKEST Coffee, a hazai specialty kávék szakértője támogatja.