Nem látni a gyermekek védelmét

Nem látni a gyermekek védelmét

Fotó: Unsplash/Max Fleischmann

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Három gyermek halt meg tragikus körülmények között néhány hét alatt. Mindegyik haláleset megelőzhető lett volna, a tragédiákról mégis hallgat a kormány – ezúttal nem látni a hatalmas gyermekvédelmi lendületet. Nem úgy, mint 2020-ban a győri gyermekgyilkosság idején.

Pedig az egyik eset hasonló a győrihez: Aszódon is egy elvált apa gyilkolta meg két lányát a láthatás során. Csakhogy ezt az ügyet nehezebb lenne politikai haszonszerzésre használni, ugyanis a gyilkos szülő nem feltételes szabadságát töltötte, mint a győri elkövető. Erre nem megoldás, hogy „a bűnözőknek le kell tölteni a teljes büntetésüket, és nem halnak meg gyermekek”.

De ha a győri gyilkosság az igazságszolgáltatás hibája volt, ez kinek a hibája? Semmi szerepe nem volt benne annak, hogy a férfinak bizonyára már régen egy pszichiáter rendelőjében lett volna a helye, nem a gyerekei mellett? Vagy annak, hogy az apa lehetőséget kapott a felügyelet nélküli láthatásra, annak ellenére, hogy a család már a gyermekvédelem látókörében volt az apa erőszakos magatartása miatt?

Nem sokkal később újabb tragédia történt: egy négy éves kislányt nyolc órán át a felforrósodott óvodabuszban felejtettek, a kórházban vesztette életét. Úgy tűnik, tragikus emberi hiba történt. De minden olyan rendszerben, ahol nagy biztonságra törekszenek, igyekeznek az ilyen emberi hibákat kiküszöbölni. A nevelés-oktatás olyan terület, ahol elvárható ez a magas szintű biztonságra törekvés. Vajon van felelőssége az óvodának? Mennyire biztonságos a gyermekszállítás? Jók a protokollok? Vannak egyáltalán? Betartották őket? Kell változtatni? Semmi jele annak, hogy a kormányzat a tragédiák hatására mélyebben bele akarna nézni az állami ellátórendszerbe, hogy kiderítse, ki felelős azért, hogy ezek a halálesetek megtörténhettek.

Ezeket a kérdéseket az ellenzék sem igazán firtatja, a kormány pedig érthetően hallgat: ahogy a Orbán Viktor a nemzeti válogatott teljesítményével kapcsolatban fogalmazott, „most van ok a szerénységre” A gyermekek védelmét illetően nincs is más lehetőség, mert dicsekvésre ezek után biztosan nincs ok.

Olvassa reggeli véleménycikkünket, valamint az elmúlt nap legfontosabb híreit és a következő órák várható eseményeit összefoglaló „képbehozónkat” kora reggel már a postafiókjába érkező hírlevelünkben! A kávé koffein a testnek, a Magyar Hang reggeli hírlevele koffein a szellemnek! Iratkozzon fel és kezdje velünk a napot!