Nem mondanak igent a hatalmi erőszakra
A Budapest Büszkeség menet (Budapest Pride) 2025. június 28-án (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Miközben soha nem látott tömeg gyűlt össze a szombati Budapest Pride-on, sokan felemlegetik, hogy a Pride támogatói kisebbségben vannak a magyar társadalomban. Ez a kutatásokból is így tűnik. Van azonban egy fontos szempont, amire kevesen hívják fel a figyelmet, pedig a Pride körüli mostani vitában ez a döntő: hogy a Pride-dal kapcsolatos ellenérzések és a Pride betiltása két különböző dolog.

A közvélemény-kutatások, ha lelkiismeretesen elválasztják ezt a két dolgot, elgondolkodtató eredményekre jutnak. A Medián felmérése hónapokkal a Pride előtt készült, amikor a betiltást lehetővé tévő törvényjavaslatot még be sem nyújtották, csak Orbán Viktor és más politikusok kijelentései utaltak a betiltási szándékra. De mindeddig ez a kutatás tette fel legpontosabban a kérdést, lebontva a válaszolókat a Pride-ot támogatókra, olyanokra, akik a célokkal egyetértenek, de túl provokatívnak tartják a felvonulást, olyanokra, akik nem értenek egyet, de úgy gondolják, ennek ellenére joguk van felvonulni a Pride résztvevőinek, és a tiltást pártolókra. Látszott, hogy a társadalom nagyon megosztott a kérdésben, ennek ellenére a tiltást támogatók aránya mindössze 27 százalékot tett ki. 

Más miatt, de talán még elgondolkodtatóbb a kormányközeli Nézőpont Intézet közvetlenül a Pride előtt közzétett kutatása. Ők úgy tették fel a kérdést, egyetértenek-e a válaszolók azzal, hogy a gyermekek védelme érdekében a Pride „korlátozható”: A korlátozást pártolók aránya mindössze 51 százalék lett, vagyis éppen, csak hogy többsége lett ennek az álláspontnak – nem számolva a hibahatárral, és azzal sem, hogy mit érthettek a válaszolók egy rendezvény „korlátozásán”. Ez a szó ugyanis nem tiltást jelent, hanem megengedést valamiféle korlátok között, az értelmező szótár és a szó hétköznapi használata alapján is. Nem lehet tudni, mi lett volna az eredmény, ha a kérdés precízebben fogalmaz, és a betiltásra kérdez rá.

A Pride elleni politikai manővert létező ellenérzésekre építette a Fidesz, de olyan eszközhöz nyúlt – a gyülekezési jog korlátozásához, egy rendezvény betiltáshoz – ami nem élvezi a társadalom többségének támogatását. A Pride korlátozását legfeljebb a népesség fele támogatja – még egy kormányközeli intézet szerint is. Az, hogy a Pride – végül fővárosi rendezvényként – békésen és háborítatlanul zajlott le, teljesen logikus fejlemény. Így is kell lennie. Nem lehet politikát csinálni a nemzet fele ellenében. Amellett, hogy ennek a politikai haszna is kérdéses, hosszú távon csak társadalmi békétlenséget és legitimitásvesztést szülhet. Aláássa a jogrendszerbe és a hatóságokba vetett bizalmat, és a társadalmi feszültségeket hideg polgárháborúvá szélesíti, amelyben a háborús felek célja az lesz, hogy eltöröljék egymást a Föld színéről. Betiltás útján, vagy akár ennél is drasztikusabb eszközökkel. De a társadalmi feszültségek kezelésének továbbra sem az a módja, hogy a szemben álló felek megsemmisítik egymást. Ez az alapállás nem elfogadható. Főleg úgy nem, hogy ebben a társadalmi vitában az állam hatalmi erőszakkal lépne fel az egyik fél oldalán, saját polgárainak szabadságjogait téve zárójelbe.

A Koffeint a BLCKEST Coffee, a hazai specialty kávék szakértője támogatja.