Mindenekelőtt tiszta szívemből gratulálok Orbán Viktornak, amiért egyéniben a Fideszénél is csúfosabb választási vereséget produkáló Németh Balázst beejtőernyőzte a párt parlamenti frakciójába. Tökéletes választás volt, mert Németh Balázs egymaga megtestesíti a Fidesz zsákutcájának valamennyi elemét, ilyetén egyszerre szórakoztató és kedvelhető – soha nem gondoltam volna, hogy ezt valaha leírom majd, főként a közös közmédiás múltunk okán.
Ám haladjunk sorjában. Először is a közmédiáról szóló parlamenti vitánál valakinek az a remek ötlete támadt, hogy az M1 híradósaként ikonikussá vált Németh Balázst küldjék szócsatába. Tőle hallani a független közmédiáért való aggódást szürreális élmény, pláne a végszóval, miszerint: „Soha életemben nem fogadtam el senkitől politikai utasítást, amikor a közmédiában dolgoztam.” Minő galiba, hogy jómagam másként emlékszem, mivel közösen is kaptunk politikai utasításokat, csak nálam az idő nem hazudta széppé a történteket.
Na, de a jobboldalon olyannyira meggyőző lehetett a produkció, hogy Németh Balázst a trafikkoncessziók ügyében is harcba menesztették, ha már családilag érintett a bizniszben. A fideszes képviselő és feleségének cége az elmúlt tíz esztendőben négymilliárd forintos forgalmat bonyolított, a nyereség azért szerényebb volt, mindösszesen úgy 130 millió forint. Mindezek után ki fogalmazhatná meg hitelesebben a legnagyobb ellenzéki párt trafikpánikját, ha nem ő?
És akkor a legfrissebb. Az Országgyűlés illetékes eseti bizottsága tegnap hallgatta meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, valamint az NMHH Médiatanácsa elnöki posztjára pályázó jelölteket. Köztük volt Kajzinger Ervin, az NMHH nemzetközi igazgatója is, aki mindenféle jobbító elképzeléssel állt a grémium elé, és akit hát persze, hogy a Fidesz által a bizottságba delegált Németh Balázs próbált megszorongatni, amikor a szemére hányta, hogy ha ennyi gondja van az elmúlt 16 esztendőben kialakult médiahelyzettel, vajon ezt korábban szóvá tette-e a hivatalban is, ha meg nem, akkor miért gondolja, hogy alkalmas az elnöki posztra. Amúgy ez akár jogos felvetés is lehetne, csak vissza a startvonalhoz: éppen Németh Balázs teszi a politikailag abszolút érvényes szituációkat bohózattá.
Talán az MNB-botrányt vizsgáló országgyűlési bizottság környékén villanthat kevésbé kínosat, habár ott meg úgyis Kósa Lajos lopja majd el a showt, igen-igen, az a bizonyos „közpénzjellegét elveszítő közpénz” eszmefuttatás. Addig is, hogy soha ne feledjük - „A nagy bankrablás kezdete” címmel emlékeztetőül:
„Induljunk ki egy magánszemélyből. Ha magánszemély vagyok, a pénz az enyém. Egészen addig enyém a pénz, amíg nem teszem be egy alapítványba. És mihelyt az alapítványba betettem, onnantól kezdve ahhoz a pénzhez semmi jogom, közöm, érdekem nincs. El vagyok vágva tőle, ez az alapítvány lényege. Az a pénz megszűnik az enyém lenni. Ez független a tulajdonostól. Ha az állam a tulajdonos, ha egy állami vállalat, ha a nemzeti bank, ha az újságírók közössége, ha az egyház, bárki, magánszemély, az alapítványnak az a lényege, hogy beteszem a pénzt, és onnantól kezdve annak a pénznek a korábbi tulajdonosi viszonya teljes egészében megszűnik. Minden vonatkozásban. (...) A probléma az, hogy ha az MNB-által alapított alapítványok mégis csak közpénzt, ha azt feltételezzük, hogy azok közpénzként viselkednek, akkor viszont nem lehetnek alapítványok, mert az alapítvány esetében az alapítványnak adott pénz semmilyen tulajdonosi viszonyát, jellegét nem őrzi meg. Ezért az alapítványi pénz alapítványi pénz. Pont. Semmi más státusza nincsen. Ha az MNB alapítványok közpénzként értelmeződnek, akkor nem lehetnek alapítványok, mert az alapítványok esetében ugye ez az értelmezés lehetetlen. Addig közpénz, amíg az alapító nem tette be az alapítványba, és onnantól alapítványi pénz és nem közpénz.”
A Koffeint a BLCKEST Coffee, a hazai specialty kávék szakértője támogatja.
