
Fel-fel bukkan mostanában a nyilvánosság előtt Varga Judit volt igazságügyi miniszter és Novák Katalin volt köztársasági elnök. Mindketten cáfolják, hogy visszatérnének a politikába, de elvállalják ezeket a szerepléseket – Varga Judit egy német gazdasági klub pódiumbeszélgetésén vett részt nemrég, Novák Katalin egy temesvári rendezvényen, ahol hosszasan válaszolt a közönség kérdéseire is. Sok oka lehet persze, hogy volt politikusok elvállalnak egy-egy ilyen beszélgetést. Ezek az okok lehetnek hétköznapiak is. De bizonyosan nem azért vállalnak szerepléseket, mert nyomtalanul el szeretnének tűnni a közéletből.
Onnan ugyanis minden különösebb erőfeszítés nélkül, teljesen nyomtalanul el tud tűnni az, aki igazán el akar. Egyszerűen nem vállal el nyilvános szerepléseket, régi barátságait informálisan ápolja, nem pedig közönség előtt, számolva persze azzal is, hogy ahol ő színpadra lép, ott bizonyosan fel fog bukkanni a sajtó.
A szemlélőnek az lehet a benyomása, mintha a két volt politikus úgy döntött volna: egy kicsit mutatják, hogy léteznek. Óvatosan elkezdenek beszélni arról is, ami 2024 elején történt. És ezekben a helyzetekben mindig benne van annak a halvány esélye, hogy egyszer egy színpadon vagy egy újságíró mikrofonja előtt akár lehetnének váratlanul őszinték is. Ez a halvány esély nem tölti el túl sok reménnyel azokat, akik szerint a magyar közéletre ráférne egy tisztességes katarzis – viszont éppen elég idegesítő lehet azok számára, akiknek a két volt politikus őszintesége igencsak rosszul jönne.
Sajnos ez utóbbiaknak valószínűleg kevésbé kell aggódnia. Ha megpróbáljuk elképzelni Magyarország politikai jövőjét úgy másfél-két évtized múlva, a történelmi tapasztalatok alapján sokkal valószínűbb, hogy Varga Juditot és Novák Katalint meglett politikusokként fogjuk látni, akik sok manőverezés és még több alku után elmondhatják majd magukról, hogy soha nem kellett komolyan vehető magyarázatot adniuk arra, amiben részt vettek: Novák Katalinnak arra, hogy miért adott kegyelmet K. Endrének, Varga Juditnak pedig arra, hogy miniszterként mit tudott és mit nem tudott a helyettese, a súlyos korrupciós vádakkal szembesülő Völner Pál tevékenységéről, beleértve azt is, hogy miért beszél egy hangfelvételen arról, hogy Rogán Antal emberei ügyészségi iratokba nyúltak bele. És még ők lehetnek majd megsértődve, ha valaki hajánál fogva előrángatja a messzi múlt kísérteteit.
Könnyű ezt elképzelni, de nehéz elfogadni egy olyan országban, ahol a befejezetlenül maradt rendszerváltást mind a mai napig nyögi a társadalom. Így épülhetett ki a jelenlegi rendszer is, amely – Novák Katalin szavaival – pokoli éveket szerez saját felfalt gyermekeinek is. Lakner Zoltán politológus szerint Novák Katalin négy dolgot mindenképpen megtehetne a történtek után: elmondhatná a teljes igazságot a kegyelmi döntés hátteréről, felkereshetné azokat a szexuálisan bántalmazott fiatalokat, akikre az általa kegyelemben részesített K. Endre a visszataszító ügy eltussolása végett nyomást gyakorolt, és végül elkezdhetne tájékozódni a gyermekvédelem és a civil szervezetek problémáiról, és a rendelkezésére álló tekintélyes apanázs egy részét az ő megsegítésükre fordíthatná.
Jószándékú és korrekt javaslat volt, nem csak Novák Katalin, hanem Magyarország szempontjából is. Nem a javaslat hibája, hogy a megvalósulása a mai viszonyok között szinte elképzelhetetlen. De ha a közéleti szereplők egy kritikus tömege nem lesz képes egy nap mégis úgy dönteni, hogy radikálisan változtat a gondolkodása irányán, akkor a legújabb kori feudalizmus zavartalanul szedi majd tovább az áldozatait, és garantáltan nagyon sok pokoli év vár még ránk.
A Koffeint a BLCKEST Coffee, a hazai specialty kávék szakértője támogatja.