Hámori Luca kikapott Y kromoszómával rendelkező algériai ellenfelétől, úgyhogy nőveréstől hangos a kormányzati médiaholding és ez egyáltalán nem véletlen. Imane Helif nagy figyelmet kiváltó ügyében ugyanis mindenen átszáguldó vasgolyóként és törhetetlen falként találkozik korunk két jelensége: az egyik, hogy a tudomány fejlődésének köszönhetően egyre többet tudunk meg mindenről, így például a különböző, Heliféhez hasonló nemi rendellenességekről, a másik pedig, hogy a mindent bárgyú mémek szintjére leegyszerűsítő közösségi médiának köszönhetően ebből a tudásból egyre kevesebbet vagyunk hajlandóak és képesek befogadni.
Elintézzük annyival, hogy hát bolond ez a világ, a politika pedig köszöni szépen, imádja ezt a helyzetet. Különösen Magyarországon, ahol a lájkban és leegyszerűsített történetekben utazó kormánypárti döntéshozóinknak úgy kellett ez az identitásharccá gyurmázható szombati bokszmeccs, mint egy falat kenyér. Tudták előre ugyanis, hogy bármi lesz a meccs vége, ők nyernek: közönségük előtt a muszlim vallású, bizonytalan nemű sportoló ellen kiálló szőke, fehér lány képe nekik győzelmi trófeaként és áldozatként egyaránt megfelel. Persze, ne legyünk álszentek, a sport izgalmasságát, varázsát többek között éppen ez a fajta kivetíthetőség adja. Elvégre a versenyzők mégiscsak egy közösséget, annak értékeit, tulajdonságait jelenítik meg, tudják ezt politikusok és igyekeznek is ezt meglovagolni, elvégre ők is valami hasonlót tesznek a politikában.
De van egy hatalmas különbség: egy döntéshozónak bizony a valósággal is van dolga. Vagyis amikor Orbán Viktor összekacsintva a muszlim török férfiak ellen hősiesen küzdő egri nőkhöz hasonlítja a Facebookon Hámori Lucát, akkor jó, ha tudjuk, hogy a miniszterelnöknek és impotens kormányának sokkal több köze van egy másik nőveréshez. Az nem Párizsban, kamerák előtt zajlott le, hanem Tamásiban, ahol az első magyar falusi miniszterelnök által leuralt állam nem tudott megvédeni egy magyar nőt egy magyar férfitól. A férfi volt feleségét bántalmazta, ezért ült évekig börtönben. Az asszony volt férje szabadulása előtt távoltartást kért ellene, ám a Szekszárdi Járásbíróság elutasította a kérelmét. Miután a férfi szabadult, 14 késszúrással végezte ki az asszonyt.
Ez csak egy ilyen történet az évi körülbelül ötven közül. Ez az eset pont aznap látott napvilágot, amikor az áldozatvédelem ügyének felelőse, egy korábbi miniszter, éppen azt ecsetelte a magyar médiatér legvisszataszítóbb szenvedés-és szenzációkufárának, hogy mennyire védtelenül és egyedül érezte magát egykori házastársával szemben – aki történetesen épp akkoriban lépett politikai pályára. Akkor, annak az ügynek a szajkózása legalább olyan jól jött a hatalomnak, mint ennek a mostani, Párizsban történtnek a habosítása. A Tamásiban meggyilkolt nő esete pedig csak akkor érdekli majd a döntéshozókat, ha a következő választáson leszerepelnek ott az Orbán-pártok. Ám legutóbb az európai parlamenti választáson – a vérlázító gyilkosság ellenére – öt százalékkal többet kaptak a tolnai városban, mint országosan, úgyhogy valószínűleg előbb lesz kész a magyar nagystratégia, minthogy felállna a hatékony hazai áldozatvédelem. De ne csüggedjünk, a kanyarban lévő világrendszerváltás talán elhozza egyszer nekünk azt is.
