Magyarország nyugati szövetségesei mellett van, de nem támogatja a fegyverszállítást Ukrajnába, ám mégis megszavazza azt, ugyanakkor ahhoz nem járul hozzá, hogy Magyarországon keresztül szállítsák a fegyvereket. Kicsit kezd olyanná válni a kormány és a Fidesz kommunikációja, mint Krúdy Gyula Álmoskönyve, amelyhez maga a szerző adta a használati utasítást, hogy mindenki találja meg benne azt az álomfejtést, amely őt leginkább megvigasztalja.
A háború kitörése óta a Fidesz-kommunikáció széttartóvá vált – nehéz kívülről megmondani, hogy ez spontán folyamat, vagy tudatosan próbálnak „diverzifikálni”, hogy több irányba is megfelelhessenek. A kormánymédia egy része még azután is Oroszország iránt megértő irányvonalat visz, hogy 64 kilométer hosszan tankok masíroznak Kijev felé. Közben Magyarország elítéli az orosz agressziót, de nem igazán kemény szavakkal. Ezzel szemben a köztársasági elnök egyenesen 1956-hoz hasonlítja Ukrajna helyzetét, közleményében pedig röpködtek a kemény szavak: a nemzetközi kötelezettségek megcsúfolása, abszurd, elfogadhatatlan, tragikus.
A zavarhoz hozzájárul tizenkét év masszív propagandája, amely nem szólt másról, mint hogy a Nyugat Magyarország ellensége, míg arról nem esett szó, hogy Oroszország is nagy erőkkel törekszik a befolyásolásra, ezen kívül finoman szólva sem a tökéletesség földje. Ezek után kell most elmesélni a választóknak, hogy miért az EU-val és a NATO-val vagyunk, Oroszország ellen.
A politikában a krízisek, legalábbis kezdetben, általában a hatalmon lévőknek kedveznek, az emberek ilyenkor biztonságra, kiszámíthatóságra törekszenek, nem szívesen változtatnak. Erre játszhat rá a Fidesz, amikor a nyugodt erőre jellemző üzeneteket próbál kommunikálni: higgadtság, stratégiai nyugalom, kimaradni a háborúból. Kérdés, hogy ez elég lesz-e ahhoz, hogy a választópolgárok ne úgy érezzék: a Fidesz rángatja a kormányt.
Még érdekesebb kérdés, hogy vajon a Fideszben hányan érezhetnek hasonlóan. A miniszterelnök a balatonfüredi kihelyezett frakcióülésen, néhány nappal a háború kitörése előtt – ha hinni lehet Török Gábor politikai elemző értesüléseinek, amelyeket senki nem cáfolt – arról beszélt: nem reális veszély az orosz-ukrán háború. A tudósításokból is az derül ki: teljesen más témákról szólt a miniszterelnök kampánynyitó beszéde a frakció és a holdudvar előtt. Természetesen a háború kitörése sok más politikai vezetőt is meglephetett, és kevés elemző tartotta ezt a legvalószínűbb forgatókönyvnek. Azt viszont senki nem állította, hogy nem lehet gond, Orbán Viktor sem. Magyarország egyébként sem az alapos felkészülés és a fiókban heverő, minden eshetőségre felkészítő A, B, C és D tervek országa – részben ebből adódik a hétköznapokat és a politikát is átható kollektív neurózis. Az emberek hozzá vannak szokva a váratlan fordulatokhoz, de ez nem feltétlenül jelenti, hogy élvezik is ezeket, és nyilván ebben a kérdésben is van „súlyhatár”. Ez a meglepetés most nagy volt. Lehet negatív hatása annak, ha a stratégiai nyugalmat kommunikáló kormányfő valóban a legrosszabb esetre szóló forgatókönyv nélkül engedte útjára pártját a kampányban, aztán napokra rá mégis bekövetkezett a legrosszabb eset.
