Vasárnap estére az internet magyar felének alig maradt olyan szeglete, ahová nem türemkedett volna be a leölt öttömösi disznó felett győztes hadvezérként álló Orbán Viktor fotója. Az ipponos poénnal ékesített fénykép üzenete egyértelmű: nemcsak a kolbásztöltésre, de a harcra is készen áll a felcsúti streetfighter.
Aztán jött Márki-Zay Péter szokásos vasárnap esti Facebook-bejelentkezése, amin az összellenzék miniszterelnök-jelöltje ezúttal nem a kormánypártok kapcsán évek óvta keringő városi legendákat dobott be, hanem tévévitára hívta ki Orbán Viktort. Aki nem reagált, maga helyett beosztottját, Hollik Istvánt és némi lejárt szavatosságú gyurcsányozást küldött a választóknak. Úgyhogy az újabb ippon elmaradt.
A tény, hogy javarészt Orbán Viktor következetes távolmaradásának köszönhetően tizenhat éve volt Magyarországon utoljára miniszterelnök-jelölti tévévita, remekül mutatja be, hogy mi a Fidesz (és a KDNP) egyik leggyengébb pontja: a nyilvánosság és a tények kérdése. Mert hiába kap a kormányfő az Országgyűlésben időnként egyenes és kemény kérdéseket, bármit felelhet rájuk, az őt támogató képviselők úgyis megtapsolják és elfogadják majd a válaszát. Boldog karácsonyt, ugyebár.
Az pedig, hogy újabban évente egyszer a miniszterelnök hajlandó válaszolni újságírók kérdéseire – a Magyar Hangéra mondjuk sokszor pont nem – megint csak ne vegyük a transzparencia diadalának. Elvégre ezeken a rendezvényeken megjelennek az einstandolt és mamut-alapítványba terelt médiumok munkatársai is, akik zavarba ejtően nevetséges felvetéseikkel rendre komolytalanná teszik ezeket az összejöveteleket. Ilyen körülmények között értjük csak meg igazán, hogy mi is van annak a hátterében, amikor a kormánypárthoz közel álló beszélő fejek azzal mentegetik a miniszterelnököt, hogy „Orbán Viktor nem vitázik, mert nincs szüksége rá”.
A valóságban arról van szó, hogy egy tévévita jelentősen eltér a parlamenti és a kormányinfós safe space-től, na és a patyomkin-paraszt disznóölő buboréktól: ott nem ugranak vezényszóra a miniszterelnök segítségére se a mamelukok, se a propagandisták. Így, éppen annak hiányában derül ki, hogy bizony a tévévita is egy a kiiktatott demokratikus intézményeink sorában. Elmaradása közel annyira fájó a még létező polgárság és úgy egyáltalán a közélet számára, mint mondjuk az, hogy fideszeseítve lett a közmédia, az Alkotmánybíróság, az Állami Számvevőszék, a… nem sorolom.
Persze nem csoda, hogy menekül a miniszterelnök. Elvégre egy egész országnak kéne elmagyaráznia, hogy miként is haladt Magyarország előre – nem hátra! –, ha tizenhat év alatt, azaz éppen a legutóbbi tévévitát követően eljutottunk az államháztartást választási okokból túlterhelő böszmeségtől az államháztartást választási okokból túlterhelő böszmeségig.
