Nincs abban semmi rendkívüli, hogy a miniszterelnök a hétvégén disznóvágáson járt. Volt már, lesz is még ilyen. Értjük az elsődleges üzenetet is, különösen így kampány idején: nincs az a Soros-ösztöndíj, ami feledtette volna Orbán Viktorral, honnan, milyen környezetből indult. Egy közülünk, a falusi Magyarország képviselője, aki otthonosan mozog Öttömösön vagy máshol, amikor felvirrad a kiszemelt röfi számára végzetes nap. Nem vagyok egy rutinos disznóvágásra járó, de húsfogyasztóként álszent sem: aki megeszi a hurka-kolbászt, ne szörnyülködjön az állat leölésén. Megőrzendő népi tradíció, ahogy a vadászatban is van nemesség, feltéve, ha az ember nem helikopterről lövöldöz szarvasokra.
De vissza Öttömösre! Hagyomány és modernség harmonikus összeérése, amikor Facebook-posztokból értesülünk az országvezető disznóvágáson tett látogatásáról. A miniszterelnök nem megtekint, mint búzamezőt minden időben a magyar politikus, hanem tevékenyen és szakszerűen kiveszi a részét a teendőkből. A megszokott imázsépítő gesztusokon túl nem érdemelne reakciót az esemény, ha Orbán Viktor nem posztol egy olyan képet is Ippon felirattal és azzal a megjegyzéssel, hogy kemény küzdelem után, ahol a kiterített állat fölött áll diadalmasan. Állítólag a modern politika világában már nincsenek spontán, el nem tervezett gesztusok; ha így van, a kép által közvetített üzenet sem akaratlan. Azt sugallja, hogy a disznó leölése valamifajta győzelem. Vagyis egy olyan küzdelem előzi meg, amelynek nem egyetlen lehetséges kifutása van. Mint például a cselgáncs esetében, ahol az összecsapás elején nem lehet biztosan tudni, ki nyer majd ipponnal. Csakhogy mindannyian tudjuk, leginkább a magyar falvak még állatot tartó népe, hogy a kiszemelt disznó sorsa elrendeltetett, nincs valódi küzdelem, nincs esélye a túlélésre. Így hát talán én sem vagyok az a rossz, aki rosszra gondol, amikor úgy fejtem meg az üzenetet, hogy a miniszterelnök azokat a küzdelmeket szereti, ahol a feltételek eleve garantálják a győzelmét. A közelgő választás is valami hasonló lesz: egyenlőtlen versenyfeltételek, egyoldalúan módosított szabályok, trükkök, illetve rejtett, nyílt és törvényesített csalások sokasága.
A hasonlat persze sántít. Valójában nem az ellenzék, hanem az ország az elejtendő zsákmány az erőforrásaival, a még nem a hatalom befolyása alatt működő szektoraival. A gazda és környezete, ha teheti, a maradék országot is kolbászba tölti; a kereszténységről, nemzeti érdekekről, gyermekvédelemről szóló szövegelés csak a nagy művelet kísérőzenéje. Senki ne reménykedjen: az étvágy csillapíthatatlan.
