Ma az 1848-as szabadságharcunk leverése után Aradon kivégzett honvédtisztekre emlékezünk, köztük két örmény származású vértanúra is: Lázár Vilmos ezredesre és Kiss Ernő honvéd altábornagyra. Mindkettőjüket golyó általi halálra ítélték, 1849. október 6-án reggel fél hatkor hajtották végre az ítéletet.
A tizenhárom aradi vértanú között az örmény származásúakon kívül voltak még németek, de osztrák, szerb, horvát származásúak is, összesen kilencen.
A legenda szerint Kiss Ernő altábornagy utolsó szavai a következők voltak: „Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei, virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.”
Lázár Vilmos utolsó szavai pedig így hangoztak: „Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.”
Magyarországon évszázadok óta élnek örmények, ma örmény kisebbségi önkormányzatuk is működik. Legutóbb akkor hallatták erőteljesebben a hangjukat, amikor kiadtuk Azerbajdzsánnak az örmény katonatársát brutálisan meggyilkoló baltás gyilkost.
Sok, megbecsülést érdemlő örmény származású honfitársunk van, közéjük tartozik például Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára is.
Örményországot a keresztény civilizáció bölcsőjének tekinti a világ, ezért is érthetetlen, hogy az ugyancsak keresztény kultúrájára oly büszke Magyarország vajon miért igyekezett olyan gyorsan és olyan egyértelműen Azerbajdzsán mellé állni az azeri-örmény fegyveres konfliktus kirobbanásakor.
A francia elnök, Emmanuel Macron jelentette be, hogy információik szerint azeri oldalon a szíriai Aleppóból dzsihadisták is csatlakoztak az azeri hadsereghez. Erdogan Törökországa is az azerieket támogatja, míg Oroszország az örményeket.
Vajon miért tartotta olyan fontosnak a magyar külügyminisztérium, hogy az Európai Unió tagállamai közül elsőként és egyetlenként a muszlim Azerbajdzsán mellett foglaljon állást annak keresztény országgal kirobbant háborús konfliktusában?
Tudjuk, hogy nagyon jó gazdasági kapcsolataink vannak Azerbajdzsánnal, míg Örményországgal még a diplomáciai kapcsolatot sem sikerült helyreállítanunk az azeri baltás gyilkos kiadása óta. Azerbajdzsán akkor súlyosan megsértette hazánkat, hiszen a gyilkos büntetésének letöltésére – a korábbi ígéreteik ellenére – nem került sor, ellenben hősként ünnepelték a férfit, aki brutálisan megölt egy örmény katonatisztet a NATO-békepartnerségi program keretében Magyarországon rendezett tanfolyamon.
A gazdasági érdek tényleg minden alapelvet felülír?
Vajon miért volt ilyen sürgős állást foglalni az azeri-örmény konfliktusban? És vajon miért nem sikerült ugyanilyen gyorsan elítélni Lukasenka fehérorosz erőszakszervezeteinek brutális fellépését a tüntető belaruszok ellen?
Vajon befogadjuk-e majd az örmény – háború elől menekülő – keresztényeket, ha lesznek köztük olyanok, akik tőlünk kérnek segítséget?
Vajon befogadnánk-e a fehérorosz politikai üldözötteket, ha politikai menedékjogot kérnének tőlünk?
