Vlagyimir Putyin múlt héten történelmi léptékű háborút indított Oroszország ellen. Hatásában mindaz, amit azóta „elért”, a legbrutálisabb orosz diktátorok tevékenységével ér fel. Az elmúlt évtizedek autoriter elnökösködése alapján futhatott volna még abban a ligában, mint az 56-os beavatkozásról döntő, de „azért mégsem Sztálin” Hruscsov, esetleg mint az őt megpuccsoló, békés hidegháborús éveket elmenedzselgető Brezsnyev. Putyin viszont a járvány idején elbarikádozta magát történelemhamisító dicsőség- és fájdalomlexikonjai közé, és valószínűleg teljesen komolyan elhitte, hogy a Szovjetunió „nagyságát” neki kell visszaállítania.
Az Ukrajnával szembeni egészpályás letámadást a legtöbben nem akarták előre elhinni, mert annyira irracionálisnak, kontraproduktívnak tűnt az egész. A józan belátásnak az tűnt, hogy inkább csak provokálnak kicsit a határon, esetleg a szakadár területeken fokozzák a jelenlétet, de nem lépik meg azt, amire az amerikai titkosszolgálat szerint most már tényleg készültek. Meglépték. Azaz: meglépte. A jelek szerint erről a legtöbbeket elfelejtette előre tájékoztatni, még azokat a katonákat is, akiket Kijevbe vezényelt meghalni. Elhitetve velük, hogy virágeső fogadja majd őket, az ukránok pedig tapsviharban törnek ki, hogy „felszabadulhatnak” a „drogos és neonáci” ukrán vezetés „zsarnoki uralma” alól. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ehelyett sosem látott egységbe kovácsolta az ukrán nemzetet, mögöttük pedig felsorakozott a teljes nyugati világ. Az orosz elnök feltehetőleg gyors szárazföldi nyomulásra számított. Olyasmire, amit már korábban is láttunk tőlük. Esetleg páran tüntetnek Nyugat-Európában, néhány bankszámlát befagyasztanak, de ennyi.
Az Ukrajnával szembeni elképesztő mértékű, embertelen és feltehetően háborús bűnöket sem mellőző támadás Putyin közvetlen környezetét is meglephette. Jelenleg az iszonyatos kijevi, mariupoli és harkovi eseményeket figyeli mindenki. Putyin ezzel nyert egy kis időt házon belül is. Segítik őt az olyan intézkedései is, mint az információáramlás korlátozása, a szabad sajtó láncra verése és a tüntetők bebörtönzése. El fog viszont jönni az idő, amikor az orosz többség döbbenten ismeri fel: mindaz a gazdasági-, kulturális-, presztízs- és összes veszteség, amit az elmúlt héten Oroszország elszenvedett, és feltehetően a következőkben még inkább el fog, teljesen felesleges és értelmetlen volt. Bármit is „nyer” Oroszország Ukrajna lerohanásával, az semmi lesz ahhoz a veszteséghez képest, amit most elszenved az ország jelentős része. Ideértve az otthon maradni kényszerülő, megalázott sportolókat, a kulturális térben visszaszorulókat, az anyagilag ellehetetlenülőket, a szegényből még szegényebbé válókat, az értelmetlenül harcba küldött fiúkat gyászolókat.
Vlagyimir Putyin továbbra is azt hazudja, hogy ő az oroszok érdekében háborúzik. Sajnos ezt sokan elhiszik neki. El kell jönnie viszont az időnek, amikor az ország jelentős része felismeri: az utóbbi száz évben kevesen okoztak akkora kárt Oroszországnak, mint a jelenlegi elnöke. Ha eltiporná is végleg Ukrajnát, az csak bebetonozná bűneit, hosszú időre ellehetetlenítve Oroszország visszatérését a civilizált világba. Hiába nézi az elnök hülyének a teljes népét, amikor azt akarja eladni, hogy a világ igazságtalanul bántja a pusztító háborút kirobbantó agresszort. Idővel az oroszok jó része fel fogja tenni a kérdést:
miért gyűlölte őket Vlagyimir Putyin annyira, hogy a tönk szélére kormányozta ezt a szebb napokat látott országot?
