Súlytalanság

Súlytalanság

Kövér László, az Országgyûlés elnöke (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Egészen biztosan nemmel szavazna, ha most kellene dönteni Magyarország európai uniós tagságáról. Ezt mondta a pártszolgálati rádió vasárnap reggeli műsorában a soros kormánypárti megszólaló, a fideszes házelnök. Ám Kövér László az A után nem mondott B-t. Ellenkezőleg: sietett hozzátenni, hogy amint a 2003-as uniós népszavazás idején, úgy most sem gondolja, hogy hazánknak jobb lenne az EU-n kívül.

Tegyük túl magunkat a logikai ellentmondáson, hiszen a kormánypárt kommunikációjának mindig van világos iránya és célja. Ezúttal a Fidesz a romlott Nyugat elleni küzdelem élharcosának szerepében tetszeleg, aki a hagyományos, normális értékrend védelmezőjeként állja a Brüsszelből érkező csapásokat. Már évek óta a magyar kormány az, aki vitákat provokál az unióval belpolitikai haszonszerzés céljából, miközben a felfoghatatlan mennyiségben érkező közösségi pénzeket közvetlenül klientúraépítésre és a hatalma megszilárdítására igyekszik fordítani. Kövér László nyilatkozata kiválóan illeszkedik ebbe a folyamatba, ugyanakkor hiába tompítja a fent idézett kijelentése élét, egyre többen érezhetik úgy, hogy Orbán Viktor valódi célja távlatosan az ország kivezetése az unióból. Ez a látszat viszont már veszélyes, hiszen a tagság társadalmi támogatottsága nálunk kifejezetten magas.

Nem vitatható egyébként, hogy az unió gyakran álszent módon hivatkozik a közös értékekre, ahogy az sem, a nemzeti érdek képviselete kemény ütközésekkel is járhat. Az öncélú konfliktuskeresés azonban aligha tesz jót az országnak. Az eredetileg jóval kevesebb országra kitalált uniós döntéshozatal tarthatatlanságára éppen a magyar miniszterelnök vétófenyegetései mutatnak rá a legvilágosabban. Aki ráadásul hamisan hivatkozik a brüsszeli elittel szemben a népre: az EU legdemokratikusabb szerve az európai polgárok által közvetlenül választott Európai Parlament, ahonnan a legkeményebb kritikák érik a kormányt. Az is igaz, hogy a korrupció az egész közösségben jelen van, csakhogy éppen ez az egyik tényező, ami miatt Orbán Viktor még otthonosan érezheti magát ebben a világban. A multikkal kötött elvtelen alkuk biztosították számára az igazi védőernyőt az EU-ban.

Kövér László tehát tét nélkül beszélhet arról, hogyan voksolna egy fiktív népszavazáson. Addig sem vesszük észre, hogy itthon a király meztelen, és még büszkén mutogatja is magát. Orbán Viktor nemrég, a gazdaság újraindításáról szóló konferencián elfogadhatatlannak nevezte, hogy a hét magyarországi uniós régió közül négy az EU legszegényebb régiói között szerepel. Mintha a pénzt Magyarországra dézsával öntő Brüsszel, az ellenzék vagy a főváros, nem pedig a tizenegy éve regnáló kormánya lenne a felelős ezért. Mintha nem a vazallusainál kellene keresni a magyar vidék ellopott jelenét, jövőjét. A kommunistázó, zöld őrületről beszélő, az unión az erkölcsöt számon kérő házelnöknek erről nem volt szava. Nem csoda, hogy a megszólalásának csak visszhangja van, ha már súlya nincs.