Magyarország, s így a magyar emberek elszigeteltségben gondolkodnak és így is éreznek a környező országok, népek viszonyrendszerében. Ez a lehangolt attitűd annak a népléleknek a meghatározója, amire eddig Orbán Viktor rá tudott ülni, s ami őt mint egy varázsszőnyeg repítette hol ide, hol pedig oda, ahol most éppen van.
Az elszigetelődés alapélménye rendkívül negatív hatású a társadalom életében való részvételre: hazánkban nem létezik igazi polgárság, nincs valós közbeszéd, hiányzik a hatékony civil közösség is. Az elszigeteltség érzésének adottságbeli és választáson alapuló okai vannak. Az itt felsoroltakat inkább szubjektív érzéskeltő hatásuk tekintetében tartom fontosnak, mint tényekként: ez utóbbiakkal akár a végtelenségig is lehet vitatkozni, aminek semmi értelme sincsen.
Földrajzi szempontból egy tenger nélküli ország vagyunk, azaz nincs közvetlen tengeri kijáratunk, s ez kizárja a világ döntő nagyságú része közvetlen elérésének élményét. A Kárpát-medence zárt, természetes határként öleli körül a magyarságot, ami a történelem során egyfajta kulturális elszigeteltséget eredményezett amellett, hogy védelmet is nyújtott.
A magyar nyelv rendkívül egyedi; a többi, indoeurópai nyelv tengerében különlegesen elszigetelt módon maradt fenn. Nyelvrokonok nélkül létezünk Európa közepén, a finnugor nyelvcsalád más népei messze élnek innen. Ez mindig is erősítette a kulturális és identitásbeli különállást, hiszen a beszédünk nem érthető a környező népek számára, ráadásul aki valaminek a közepén található, az „nem tartozik igazán” sehova sem.
Úgy látszik, hogy a kultúránk eredetét tekintve keleti, vonzásirányát nézve pedig nyugati orientációjú. Ez a kettősség, széthúzás az egész történelmünket végigkísérte. Hogy ebből meríti-e a munícióját az a mindig rosszra vezető nemzeti önazonossági alaptétel, miszerint „egyedül vagyunk”, nem tudom, de elég valószínűnek tűnik.
Trianon traumája a „kis nemzetek” sorába lökte a magyarokat, legalábbis nagy tömegben így élte meg a visszafordíthatatlan tragédiát a Magyarországon maradt magyarság, az elszakított területeken élő honfitársaink ezen felül még kisebbségi létbe is kényszerültek.
Eddig főképp azokat az összetevőket emeltem ki, amelyek az adottságaink közé tartoznak. Velük szemben ott vannak a választott elszigetelődések, amelyek mind politikai döntések következményei. Nézzünk rá, mit művelünk az Európai Unión belül vagy esetleg a NATO közösségben! Hasonló célból, azonos magatartással romboltuk le a visegrádi együttműködést (V4) is. Az Európai Unióban a többségnek eurója van, a többieknek viszonylag erős nemzeti valutája, mi pedig még mindig a forint egyedülálló inflációját nyögjük. Ami pedig napjainkat illeti, azt kell megélnünk, hogy a háborús veszély téboly-kampányával elszigeteli a Fidesz a szavazók egy nagy részét a voksoláshoz szükséges minőségi, tényszerű információktól. Maga a kormánypolitika is megosztó: már egy ideje nem magyarok vagyunk a NER világában, hanem „mi” és „ők”: nem véletlenül került Magyarország a jogállamiság minőségének negatív, elszigetelt peremére.
Azaz megállapítható, hogy földrajzi, történelmi, nyelvi, kulturális, geopolitikai, külpolitikai, ideológiai, szociálpszichológiai és társadalompolitikai szempontból hajlamosak vagyunk elszigeteltként gondolni magunkra. Ez az, amit mindig kihasznál a politika, mert alapvető az a gondolat, hogy aki társtalan, az védelemre szorul, azt pedig legbiztosabban egy erőskezű vezetőtől kaphatja meg. Ez úgy, ahogy van valótlanság: mindig az együttműködés, a kapcsolódások, a közös építkezés, a motiváló keveredés hozott fejlődést a történelem során bármilyen civilizációnak vagy országnak. Legalább Szent István „Intelmeire” gondoljon néha az, aki ezzel nem ért egyet.
Nem a múltnak, hanem a jövőnknek tartozunk azzal, hogy meghaladjuk az előbb felsoroltak által determinált, kapituláló, beletörődő, szolgalelkű „szigetlakó” létünket. Sokkal többre, jobbra és boldogabbra vagyunk képesek.
A Koffeint a BLCKEST Coffee, a hazai specialty kávék szakértője támogatja.
