Tovább magyarázza a Pride-bizonyítványt a Fidesz
A Budapest Büszkeség menet (Budapest Pride) 2025. június 28-án (Fotó: Magyar Hang/Nyéki Martin)

Alig néhány nap telt el a Pride óta, de a kormánypártiak már legalább a harmadik magyarázó narratívával állnak elő. Az első volt a mestertervről szóló, mely szerint Orbán Viktor valójában csupán össze akarta prájdozni az egész ellenzéket. Nem kétséges, hogy ezt akarta, csak hát épp ez sem sikerült neki. Addig oké, hogy egy-egy nagyot mondó Facebook-posztban oda lehet írni a felsoroláshoz a Tiszát, de a valóságot mégsem lehet a végletekig hajlítgatni. Ez a narratíva ma már ott tart, hogy Bencsik András minősíti a lakájgondolkodás legaljának.

Jött aztán a következő, mely szerint az ő Pride-tiltásuk mögött valójában több mint 3 millió ember áll. Ezzel a 2022-es, direkt a választás napjára tett „népszavazás” voksolóit fantáziálták oda a gyülekezési jog korlátozása mögé. Holott akkor nem arra kérdeztek rá, hogy csorbítsanak-e egy alapjogot, hanem efféle bugyutaságokra: „támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?” Szomorú persze mindenképp, hogy ebbe a beteg játékba be tudták akkor vonni több millió szavazójukat. Mindenesetre azoknak a kérdéseknek továbbra sem volt semmi közük a mostani vonuláshoz.

A több mint kétszázezer ember azért is ment ki, hogy demonstráljon a Fidesz alapjog-korlátozó tevékenysége ellen. Egyértelművé téve, hogy a jogszabály nevetséges és betartathatatlan. Illetve egy módon lehetett volna betartatni: ha a rendőrség szétkergeti a több százezer demonstrálót. Olyan viszont nincs, hogy az emberek szabadon menetelhetnek, majd utólag elkezdenek büntetéseket küldözgetni. Kinek? Milyen alapon? Találomra Pankotai Lilinek? Kétszázezer embernek? Ha akkor nem szólították fel az ott lévőket a gyülekezéssel való felhagyással, akkor utólag semmit nem tehetnek. Főleg, hogy eleve egy rendezvény volt, amely Karácsony Gergely közlése szerint nem tartozik a gyülekezési törvény hatálya alá. 

Bencsik András a Pride-ról: Beleszaladtunk egy hatalmas pofonba
Magyar Hang

Bencsik András a Pride-ról: Beleszaladtunk egy hatalmas pofonba

A történteket Orbán mestertervének nevezni szerinte „a lakájgondolkodás legalja”.

Amikor a Fidesz – például Orbán Balázs – a harmadik narratívával áll elő, sokadjára is a valóságnak ad egy pofont. A politikai igazgató szerint a jogszabályok világosak, innentől a politikának nincs dolga, csak a hatóságoknak. Ez persze nem igaz. A jogszabály a legkevésbé sem világos, direkt így lett megalkotva. És így is bukott el. Kit büntetnének a gyermekvédelemre hivatkozva? Mindenkit, aki végigsétált a városon? A szervezőt, aki szabadságnapi rendezvényre hívott? Netán a drag queen show előadóját? És utóbbit mire hivatkozva?

Arról persze lehet vitatkozni, célszerű volt-e a programba betenni a provokatív műsort. Lehet azt mondani, hogy a Pride erről is szól, csak hát ez nem egy szokásos Pride volt. Sokan a gyülekezési jog mellett mentek kiállni. Ezt azért tiszteletben kellett volna tartani. Főleg, hogy még az egyik műsorvezető, Steiner Kristóf is erről beszélt előtte a Magyar Narancsnak. A zárt afterparty elbírta volna simán a táncosokat, ide csak arra voltak jók, hogy a kormánypropagandának muníciót adjanak.

De a nagyképet ez továbbra sem befolyásolja: a kormány a gyülekezési jogot próbálta vállalhatatlanul korlátozni, és ebbéli nagy igyekezetében hatalmasat bukott. Ideje lenne végre leszállni a témáról, felhagyni az uszítással, és elkezdeni felnőtt módjára viselkedni.

A Koffeint a BLCKEST Coffee, a hazai specialty kávék szakértője támogatja.