
Magyar égre magyar UFO-t! Na, az megvolt, hála néked Elon Musk! Minden magyar településre ATM-et! Na, az is meglesz, hála néked Mi Hazánk szavazóira kacsingató Fidesz! Habár a gránitszilárdságú készpénzhasználat helyett esetleg a közpénz örökös közpénzjellegét kellett volna inkább Alaptörvénybe iktatni – és akkor most azért se csábulok bele a Matolcsy família GDP-szinten is észrevehető nagyságú unortodox saját lábon állásába.
Még mielőtt: hogy egyes településeken gondot okoz az ATM-ek hiánya, az létező probléma, ha orvosolják, a vidék nevében köszönjük. De persze túl lett tolva, mert hiszen mindig mindent meg kell hosszabbítani Bicskéig. És akkor vissza picit a múltba.
2018-at írtunk, túl voltunk az újabb kétharmados Fidesz-győzelmen, én meg azon gondolkodtam, hogy mibúbánat értelme van a politikai újságírásnak, amikor mindig, és újra meg újra ugyanaz történik ugyanúgy. De hát (megafonosok most ne figyeljenek ide) az újságírás hivatás, és már nem is emlékszem, miért, honnan, hogyan jött a gondolat, hogy bejárom Magyarország száz legkisebb települését. Nem jött össze, közbeszólt a fránya inflációtól fűtött benzinár-növekedés (vagy fordítva, de az mindegy), ám még így is megfordultam szinte valamennyi kistérségben Borsodtól Zalán és Somogyon át Békésig. Úgyhogy azt gondolom, nyugodt szívvel sorolhatom a kistelepülések ATM-et megelőző problémáit.
Például, hogy kihalnak. Méghozzá brutális gyorsasággal. A két-háromszáz fős közösségekben már nem, hogy gyerekek nincsenek, fiatalok se – mélyen bennem maradt, amikor az egyik borsodi faluban a frissen átadott, uniósan támogatott játszótéren kérdeztem az őslakos nénit, hogy de vannak-e fiatalok, mire azt válaszolta, hogy a legifjabb lakó 35 éves, de pár éve elköltözött. És járul ehhez új jelenség: amikor kirepül az utolsó fióka, elköltözik a legifjabb gyermek is, mert hiszen mit kezdjen magával a faluban, a szülők is lehúzzák a rolót, és mennek a gyerekek után.
Na de miért repülnek messze a fiókák, ugyebár. Mert nincs miért maradniuk. A háztáji nem éri meg, macera, küzdős, egyszerűbb beülni hetente kétszer a falubuszba és elgurulni a valamelyik város bevásárlóközpontjába bevásárolni. Egyébként is a gyógyszertár, a hivatali ügyintézés miatt útra kell kelni, hát összekötik a kellemest a hasznossal. Persze gazdálkodnának, csak ahhoz meg föld kellene, terület, na, az nincs, elvitték a NER nagybirtokosai, ami meg maradt, az pont kevés a megélhetéshez. Munka? Hát, az sincs, ami volt, elfogyott. Így is, úgy is be kell járni valahová, akkor minek ragaszkodni az alaptáborhoz?Költözik hát, aki tud.
Tömegközlekedés, utak. Van még kérdés, Ildikó? Azért némi friss élmény: a 7-es, 8-as főutak, úgymint országos fontosságú közlekedési útvonalak – egy nagy rakás úthiba alkalmanként aszfalttal feltöltve. Ja, a 3-as aztán végképp kihívás. Persze autópályára magyar! - de miért is kell szlalomozni egyébként? És akkor hol vannak a négy- és ötszámjegyű alsóbbrendűek: a vicc, hogy ugyanott. A magyar úthálózat a holdkárterek mintázatára hajaz, de megszoktuk ezt is, beletörődtünk, kikerüljük.
Csönd és nyugalom. Igen, az klassz. Csak hát az van bárhol, akár Budapest külső kerületeiben is, a még működő nagyobbacska községekben, városkákban meg mindenképp. Nem kell ahhoz a közszolgáltatások nélkül hagyott aprófalván éldegélni, hogy az ember ne a nyüzsiben töltse a napjait. Közösség. Ja-ja, szeretjük azt a képet amikor ilyen ünnep, olyan alkalom, egyáltalán összejárás, csak közben néhány, akaratos, makacs, nyüzsis figura által életben tartott falun kívül szó nincs már ilyesmiről. Meg aztán a közbiztonság, de hú, az veszélyes tématerület, nyálcsorgatva várja a kormánypropaganda, hogy két, társadalmi kisebbségek elleni uszítás közben rárobbanhasson, aki merészel ezzel foglalkozni. Egyébként ajánlom a TV2 Tények műsorát, ott a végtelenül ostoba és gonosz propagandán kívüli 40 percben töményen szippanthatjuk magunkba a Fidesz-által hőn szeretett vidék valódi valóságát, úgymint családon, párkapcsolaton belül elkövetett, nők elleni, hat-hétéves gyermekeken történő erőszak szakmányba, bántalmazás, gyilkosság, rablás – le kéne állnom a Tények nézésével, mert igazából túl őszinték a „kollégák”, csak még ezt sem képesek felfogni.
És akkor ide a végére kéne valami slusszpoén, lezárás, de semmi kedvem nincs hozzá, mert én, mint vidéki srác tényleg szeretem a vidéket. A fene egye meg.
A Koffeint a BLCKEST Coffee, a hazai specialty kávék szakértője támogatja.