Valahol belül már tudtam és tudat alatt készültem rá, de azért reménykedtem, hogy mégse. Pedig már megvoltak a repülőjegyek, a szállás is kifizetve Szófiában, szóval minden készen állt március huszonhatodikára. Aztán hétfő délután megjött a levél a Magyar Labdarúgó Szövetség szurkolói klubjától: a jelenlegi helyzet szerint nézők nélkül játsszák le a Bulgária–Magyarország mérkőzést.
Pedig ez az egyik legfontosabb meccs idén: ha itt kikapunk, a magyar válogatott biztosan nem lesz ott nyáron a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon. Ha nyerünk, még kell egy meccs a boldogsághoz Románia vagy Izland ellen, de azt már itthon, a Puskásban.
Ezerötszáz magyar járt ma úgy, mint én, összesen ennyien válthattak jegyet. A döntést egyébként vasárnap hozta meg a bolgár Egészségügyi Minisztérium – más intézkedések mellett meghatározatlan ideig minden sporteseményt zárt kapuk mögött kell megrendezni. Az MLSZ egyébként optimista, szerintük az intézkedést bármikor megváltoztathatja a bolgár illetékes.
A szurkolót nem érdekli a koronavírus, ő szurkolni akar. Lehetőleg nem a tévé előtt, hanem a helyszínen. A zárt kapus meccs olyan, mint az alkoholmentes sör – pont a lényeg hiányzik belőle. Tegnap este Kolozsváron megnéztem a román labdarúgó bajnokság egyik derbijét, a Craiova – FCSB meccset, melyet szintén nézők nélkül rendeztek. Ugyan öt gól is esett, mégis az egész teljesen idegen, művi, steril volt a kongó nézőtérrel. Mintha a mozigépész a Tarantino-film helyett egy Barátok közt epizódot vetítene le tévedésből.
Attól tartok, a rossz híreknek ezzel még nincs vége. Nem mernék nagyobb összegben fogadni arra, hogy egyáltalán megtartják-e azt a meccset, mint ahogyan arra sem, hogy lesz-e idén foci Európa-bajnokság vagy akár olimpia Tokióban.
Ez az év el lett cseszve rendesen.
