
Mi lelte a szuverén Magyarország még szuverénebb kormányát, hogy egy idegen hatalom kezére játssza a főváros egy nem jelentéktelen méretű területét? Milyen magyarázatot találhatunk vajon a Rákosrendező Mini-Dubajjá alakítására, vagyis arra, hogy az Egyesült Arab Emírségek akár több százméteres felhőkarcolókkal csúfítsa el a világörökségi látképet? Sejthettük persze, hogy a fiúk saját zsebre játszanak, de a hazaárulásig fokozott haszonszerzés még a NER-lovagoktól is meglepő lehet.
Mohamed Alabbar, a Rákosrendezőt megvásárló Eagle Hills dubaji tulajdonosa izgalmas videót posztolt néhány napja: a milliárdos befektető a budapesti Párisi Nagy Áruház (a korábbi Divatcsarnok) Lotz-terméből üzent a rajongóinak. Mint mondta, a helyszín a közelgő nagyszabású projektjük értékesítési és kiállítási központjának egy része lesz – és itt feltehetően a Mini-Dubajra utalt. Vitézy Dávid vasárnap erre reagálva a Facebook-oldalán hívta fel a figyelmet rá, hogy a Párisi Nagy Áruház korábban Lázár János építési és közlekedési miniszter résztulajdonában volt, a tárcavezető csak tavaly decemberben ruházta át az áruházat üzemeltető cégben lévő tulajdonjogát. Vagyis Lázár úgy tárgyalt az arab befektetővel a Mini-Dubajról, hogy magánemberként érdeke fűződött az üzlet megkötéséhez.
És ezzel nem volt egyedül. Jámbor András országgyűlési képviselő állítása szerint Habony Árpád és más fideszes oligachák már hat éve tudhattak a nagyszabású fejlesztésről. Jámbor szerint Habony egy „fedőcége” 2018-ban éppen azelőtt vásárolt meg egy területet a rozsdaövezetben, hogy a kormány döntött volna annak eladásáról. Majd 2024-ben, pont az arab befektetővel való szerződéskötés előtt Habonyék a nevükre vették a fantomvállalkozást, amelynek nem meglepő módon elővásárlási joga van a rákosrendezői telekre. Jámbor ebből azt a következtetést vonta le, hogy az oligarchák bennfentes információkkal szereztek részesedést a beruházásban.
Jót s jól, avagy jót jókor, ebben áll a NER nagy titka. Felesleges panaszkodni a lakhatási válságra, a megfelelő telket a megfelelő időben kell megvásárolni, és minden probléma megoldódik. A tanulság számunkra annyi, hogy ha valahol felhőkarcolót látunk, azt a NER előbb-utóbb biztosan zsebre rakja. Mi pedig örülhetünk, hogy a büszkén meredező tornyok nem másféle funkciót látnak el.
A Koffeint a BLCKEST Coffee, a hazai specialty kávék szakértője támogatja.