Magyar Péter: Azt üzenem Orbán Viktornak, élvezze ki az utolsó pillanatokat – Kompország

– Vicces és szánalmas, mi lett abból a csávóból, aki 1989-ben még arról beszélt, hogy „ruszkik haza”, miközben őt és a pártját hosszú ideig Soros György támogatta, aztán pedig éveken keresztül az Európai Néppárt pénzelte márkával, dollárral, euróval. És most ez az ember fenyegeti a civil szervezeteket meg a Tisza Pártot, és azt állítja, hogy minket külföldről pénzelnek – jelentette ki Kompország című műsorunkban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke. A politikus leszögezte: a Tisza Párt egyetlen fillér külföldi pénzt sem kapott, csak és kizárólag jóérzésű magyar emberek támogatják őket, immár 26 ezren.

– Ez az egész téma egy gumicsont, arról szól, hogyan lehet gyűlöletet szítani, árkot ásni magyar és magyar ember között. Azt üzenem Orbán Viktornak, hogy élvezze ki az utolsó pillanatokat. Nem tudom, hogy az évértékelő volt-e az utolsó show-ja, vagy – ha nem lesznek előre hozott választások – még előadhat-e egyet jövő februárban, de ennek vége lesz, élvezze ki az utolsó szabad hónapokat – mondta.

A műsorból kiderül még, hogy:

• Választási győzelme után megtartaná, illetve bevezetné-e a többgyermekes anyák adómentességét?
• Mit gondol az Orbán Viktor által megígért, ÁFA-visszatérítésre jogosító nyugdíjas kártyáról, és a Tisza Párt hogyan segítené az időseket?
• Készül-e nagy bejelentésre márciusban?
• Lát-e lehetőséget adócsökkentésre, lehet-e csökkenteni a személyi jövedelemadó-kulcsot minden munkavállalóra kiterjedően?
• Csökkentené-e az élelmiszerek áfáját?
• Visszaadná-e az iskolákat az önkormányzatoknak, igazságos-e az egyházi oktatási intézményeket megillető többlettámogatás?
• Mit gondol Ukrajna esetleges NATO és európai uniós tagságáról?

A műsorvezető: Szerető Szabolcs, szerkesztő: Farkas Melinda.