Megtehetném azt, hogy mindentől visszavonultan művelem a kertjeimet, és nem engedek meg magamnak közéleti megnyilatkozásokat, de itt arról van szó, hogy egy felelős értelmiségi látja azt, hogy bizonyos területeken olyan dolgok történnek, amelyek az ország számára károsak. A saját értékrendemből kiindulva én is így gondolom – mondta el Kompország című műsorunkban Romsics Ignác. A történész úgy látja, hogy amikor valaki szóvá teszi azokat a dolgokat, amelyeket károsnak tart, nem az anyagi érdekei miatt emeli fel a hangját, hanem mert úgy érzi, szolgálatot kell tennie az országnak. Fel kell tennie a kérdést, hogy jó-e az az irány, amit az oktatásban, a külpolitikában vagy a nemzeti burzsoázia kialakítása során követünk. Ezek a triviális igazságok pedig össze tudnak kötni baloldaliakat, jobboldaliakat, demokratákat egyaránt. A demokratikus elkötelezettség ugyanis sokféle lehet. Lehet katolikus, református, ateista vagy másféle is – tette hozzá a történész.
Magyar Péter és egy esetleges kormányváltás kapcsán pedig arról beszélt, hogy nem látja, milyen szakértők vannak mögötte, és kik állnak mellé a következő másfél évben, de azt érdemes fejben tartani, hogy a magyar kormányzati apparátus, és annak alrendszerei működni fognak, akárki legyen is kormányon.
• Ellentétes-e a haza gondolatával, ha lemondunk szuverenitásunk egy részéről?
• Mit kellene tennie az Európai Uniónak?
• Mikor szólalhat meg az emberek fejében a vészcsengő?
• Tanulni fog-e a magyar nép kínaiul?
A műsorvezető Szerető Szabolcs.
Ha inkább hallgatná, iratkozzon fel podcast-csatornáinkra: Spotify, Apple.