Könyvespolc rovatunkban ismert embereket kérdezünk, mit olvasnak, ezen a héten: Falus András immunológus akadémikust.
Delia Owens Ahol a folyami rákok énekelnek című könyve tette rám az utóbbi időben talán a legnagyobb hatást. Bár most mutatták be a könyv alapján készült fi lmet, ezektől az adaptációktól mindig félek kicsit, mert az olvasmányélményeim mindig több dimenziósok, mint a puszta képi megjelenítés, ezért olvasni általában jobban szeretek, mint filmet nézni.
A szerző biológus, a davisi Kaliforniai Egyetemen szerzett doktorátust. Én is biológus vagyok, és számomra egyértelmű, hogy Owens lelke végtelenül zöld, a szó legpozitívabb értelmében. Gyönyörűek a könyvben a természetleírások, a virágok jellemzései, és különösen a láp és a mocsár bemutatása. Voltaképpen krimiről van szó, hiszen a történet részben egy gyilkossági nyomozásról szól, de számomra a könyv a legkevésbé sem emiatt vált emlékezetessé.
A folyami rákok énekelnek című könyvben éppen az a különleges, hogy több szinten értelmezhetjük. A természetért rajongó biológus szerző élővilág-leírásai adják az értelmezés egyik rétegét. A könyv két fő helyszínen játszódik, ami a történetvezetés szempontjából is központi jelentőségű: a lápban és a mocsárban. Bár köznapi értelemben gyakran szinonimákként használjuk e két szót, valójában gyökeresen különböző élőhelyeket jelölnek. A láp hihetetlenül sokszínű, veszélyes és gyönyörű, újjáéledő, majd idővel újra elpusztuló, virágokat és oxigént termelő, csodálatos és félteni való világ. Ezzel szemben a mocsár halott rendszer. Mozdulatlan, sáros, sötét, élőlénynek nyoma sincs benne, a rothadást végző lebontó szervezeteken, férgeken kívül. Amikor olvastam, e két ökoszisztéma végig a demokrácia és az autokrácia metaforájaként jelent meg a szemeim előtt.
A láp olyan sokszínű, hogy a változatossága néha már ijesztő, és veszélyeket, zsákutcákat is tartogat. Viszont a folyamatos megújulása biztosítja a lakói túlélését – ez számomra a demokrácia, ami nem feltétlenül népuralmat jelent, sokkal inkább „okos gyülekezetet”. Ezzel szemben a sötét, büdös, halott mocsár az autokráciát juttatja az eszembe.
A könyv ezen értelmezését még sehol sem olvastam. Biológusként kezdtem olvasni a könyvet, és azonnal beleszerettem a tájleírásokba, de csakhamar ez az allegorikus demokrácia-autokrácia ellentét töltötte be a tudatomat. De a cselekmény, a lápban magára hagyott, és ott felnövő lány története önmagában is lebilincselő, csodálatos karakterekkel, alig felfogható dilemmákkal. Ezeken túl azonban a kötet sok egyebet is adhat az olvasónak.
z a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/36. számában jelent meg szeptember 2-án.
