Már magyarul is olvashatók Jackson Brodie történetei
Kate Atkinson: Szent lányok (Fotó: Trend Kiadó)

A hároméves Olivia Land 1970-ben a családi házuk hátsó kertjében lévő sátorból tűnt el; három évtizeddel később testvérei felfedezik a kislány egykori kedvenc plüssállatát nemrég elhunyt apjuk dolgozószobájában, felbérelik hát a magánnyomozóvá lett egykori rendőrfelügyelőt, Jackson Brodie-t, hogy derítse ki, mi köze lehet apjuknak a kislány eltűnéséhez. Theo Wyre imádott 18 éves lányát, Laurát 1994-ben egy őrült szurkálta halálra, évekkel később az elkeseredett apa szintén Jacksont bízza meg, hogy oldja meg a lezáratlan gyilkosságot. Michelle szintén 18 éves volt, amikor 1979-ben börtönbe került, mert baltával megölte a férjét – a depreszsziós leányanya büntetése letöltése után eltűnt, de nővére felbéreli Jacksont, találja meg unokahúgát, akinek megígérte, hogy felneveli, de fogadalmát nem tudta betartani. Ezeknek az eseteknek látszólag nincs közük egymáshoz, de lassanként nyilvánvalóvá válik: Jackson Brodie személyén túl is több ponton kapcsolódnak.

A Szent lányok a Jackson Brodie magánnyomozó köré épülő hatrészes sorozat első kötete, amely húsz évvel az eredeti megjelenés után most magyarul is olvasható. (A szerző történelmi és családregényei közül néhány – Élet az élet után, az Isten romokban és A léhaság szentélyei – korábban már megjelent itthon is.) A történet sokak számára azonban nem lehet ismeretlen, hisz a BBC Jason Isaacs főszereplésével 2011–2013 között Case Histories (magyarul Jackson Brodie esetei) címmel készített tévésorozatot a regényfolyamból.

A házasságtörési ügyekre és macskalopásokra szakosodott, elvált magánnyomozó megkeseredett, cinikus és végtelenül önironikus figura, akinek szintén van néhány sötét családi titka – és sok krimihez hasonlóan itt is a főhős saját démonaival való vívódása teszi igazán izgalmassá a történetet. Ebben a krimiben senki sem tökéletes, főleg nem a középpontba helyezett női szereplők, akik küzdenek ugyan az elnyomással, de képtelenek kiállni önmagukért.

A Szent lányok noha bűnügyi regény, fókuszában mégsem a bűnügyek és a nyomozás, hanem az emberi kapcsolatok, a felszín alatt megbúvó titkok és hazugságok állnak, azok a momentumok, amelyek rávilágítanak, hogy az egyes szereplők miként dolgozzák fel a veszteséget, és képesek-e egyáltalán megbékélni a múlttal. Kate Atkinson műve egyszerre szomorú és kegyetlen, szikár humorral és elmés jellemrajzokkal teli, de nem nélkülözi a társadalmi kritikát sem.

A szerző két évtizeddel ezelőtt kellő érzékenységgel beszélt a könyvében a női sorsokról, a nőkkel szembeni erőszakról és a női szerepek változásairól. Üzenetei sok esetben ma is ugyanolyan aktuálisak.

Kate Atkinson: Szent lányok. Ford.: Sepsi László. Trend Kiadó, 2025. 4999 Ft

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2025/9. számában jelent meg február 28-án.