A darts az utóbbi húsz évben sokak elmaradhatatlan adventi hagyományává vált. A december közepén kezdődő, majd hetekig elhúzódó dartsvilágbajnokság esténként ismétlődő versenynapjai megbízható és melengetően ismerős, szinte kihagyhatatlan kellékévé váltak a karácsonyi készülődésnek. Bár a darts népszerűsége világszerte növekszik, az elit továbbra is nagyon szűk: az összes versenyt ugyanaz a tíz-húsz játékos valamelyike nyeri. De ez karácsony idején nem unalmas, hanem csak még bensőségesebbé teszi az élményt: ismerősök játszanak, akiket a rajongók szinte hétről hétre látnak. Ők is folyton együtt vannak egymással, a pontokat számoló bírókkal, a konferansziéval. Az egész egy családi ünnep.
Ennek a folyamatos ünnepnek volt fontos szereplője Russ Bray, a leghíresebb bíró, akinek mély hangja legalább akkora érdeklődést váltott ki, mint sok játékos játéka. Az előző világbajnokság után befejezett pályafutása vége felé már az ő szereplése volt az igazi szenzáció. Egyes vérmesebb rajongók mobilcsengőhangnak használják a hangját, amikor a 180-at (az egy körben elérhető maximális pontszámot) kiáltja, vagy inkább Louis Armstrong érces hangján énekli.
Minthogy Bray igazi sztár volt – illetve még mindig az, hiszen visszavonulás ide vagy oda, a különösen szép summát ígérő közel-keleti haknikat még bevállalja –, teljesen természetes, hogy könyvet írt az emlékeiből (persze valószínűleg nem ő írta, mert a belső borítón a neve után ott van egy profi szellemíró neve is kis betűkkel). A könyv hozza a kötelezőt: sorra feltűnnek benne a leghíresebb fi gurák és a darts kétségtelenül jelentős fejlődésének mérföldkövei. Ha megnézünk egy hetvenes évekbeli dartsversenyről készült felvételt, azon piáló és cigarettázó embereket látunk majd. Hiszen ez akkor kocsmasport volt még (és akkor még lehetett a kocsmában cigarettázni). Mára vagyonokat termelő iparággá fejlesztették, ami egészen lenyűgöző – és közismert.
Talán a „közismert” jelző illik legjobban a könyv tartalmára: minden benne van, amit a rajongók jól ismernek, és maguk is elvárnak egy hasonló emlékirattól. De hol vannak a nem ismert részletek, a kulisszák mögötti bennfentes információk, és persze hol vannak az ellentmondások, a negatívumok? Sehol. Persze, a könyv tele van anekdotákkal, szép és humoros emlékekkel, de nehéz megítélni, hogy kinek lehet érdekes. A rajongók már mind jól ismerik a leírtak kilencven százalékát, a nem rajongóknak pedig semmit nem mondanak a könyvben szereplő nevek, miért akarnának róluk olvasni? Pedig a szöveg egy része az alapokkal foglalkozik. Bemutatja a legnagyobb versenyeket, a gyakran előforduló dobott pontértékeket, vagyis a teljesen kezdőknek szól, akik ebben a pillanatban találkoz(ná)nak először a sporttal. De ilyen olvasók nem lesznek: aki egy ilyen könyvet a kezébe vesz, az már tudja, hogy hogyan hívják 170-es kiszállót, és miért vicces a 26-os pontértékű kör. Nem lett ez igazán átgondolva.
Természetesen nem is lehet elvárni, hogy Bray igazán izgalmas könyvet „írjon”, hiszen továbbra is a dartsszövetség márkanagykövete. Immár a munkaköri leírásában is benne van, hogy reklámoznia kell a szervezetet és az egész ökoszisztémát, nem mondhat róla semmi rosszat. Csakhogy a memoárok éppen attól lesznek jók, hogy ügyesen egyensúlyoznak az illúzió fenntartása, illetve a titkok és a negatívumok felfedése között. Ebből a könyvből az utóbbiak hiányoznak. Ennek ellenére, egy dartsot szerető és közepesen ismerő ember, akinek pusztán az különleges, hogy Russ Bray könyvét tarthatja a kezében, élvezetesnek találhatja a kötetet.
Russ Bray és Ian Gittins: Mindenem a darts. Ford.: Bán Tibor. Gabo Kiadó, 2024. 4990 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2025/10. számában jelent meg március 7-én.
